Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémben 55 ezer forint a plafon

2010. augusztus 6. 0:19 // Forrás: MTI
Megállt az albérleti díjak csökkenése: az egyetemistákat augusztusban a keresleti oldal 50-80 százalék teszik ki.

A vidéki egyetemi városok közül legdrágább Debrecen 60-70 ezer forintos bérleti díjjal, míg Győrben és Szegeden a havi 60 ezer forint a felső határ. Gödöllőn, Veszprémben és Székesfehérváron 55 ezer, míg Szolnokon 45 ezer forint a legmagasabb bérleti díj. A meghirdetett díjakból is legfeljebb 5-10 százalékot lehet alkudni, de a frekventált területeken erre sincs mód.

Budapesten 60-80 ezer, a vidéki egyetemi városokban 40-60 ezer forint a havi bérleti díja egy kétszobás lakásnak, áll az Otthon Centrum felmérésében, amelyet évek óta elvégez augusztusban, amikor az egyetemisták albérleteket keresnek. Az esélyeiket rontja, hogy megjelentek azok is, akik a válság miatt nem tudtak lakást vásárolni, és bérletre kényszerültek, továbbá ilyenkor keresnek lakást azok is, akik idén végeztek és első munkahelyüket készülnek elfoglalni - mondta el Valkó Dávid, az Otthon Centrum vezető elemzője.

A felmérés másik általánosítható megállapítása az, hogy a paneles lakás olcsóbb a téglaszerkezetűnél, illetve az ár az egyetemtől való távolsággal csökken. Ehhez azonban hozzá kell adni a közlekedési költséget, és akkor már nem biztos, hogy megéri távolabbi lakást olcsóbban bérelni.

Legdrágább a bérlet Budapest VI. és VII. kerületében, ahol 65-80 ezer forint egy átlagos kétszobás lakás havi bérleti díja. Második helyen áll a VIII. és a IX. kerület 60-75 ezer forinttal, míg harmadik a XI. és a XIII. kerület 60-70 ezer forint közti kínálati árral.

vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.