Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Felújításra vár Pap János felkiáltójele / Sürgető megoldás kell!

2010. augusztus 5. 5:29
A tetőszigetelés kriminális, nincs természetes világítás, egymilliós költség havonta – így él közel 130 család a húszemeletes toronyházban.

Legalább húsz olyan ok sorolható fel, ami miatt a veszprémi húszemeletes épület felújításával sürgősen foglalkozni kell, kezdi a beszélgetést Némedi Lajos, önkormányzati képviselő, az ügy egyik zászlóvivője. A Pap Jánosi diktatúra egyik megalomán hagyatéka felkiáltójelként éktelenkedik a város szívében, a Kossuth utca 6. szám alatt. A kitalálója akkoriban minden érvet lesöpört, ami a megépítése ellen szólt.

A házban 130 család, közel ötszáz ember él. Életkörülményeik, nagyrészt az adottságok miatt, kifejezetten rosszak. A lépcsőháznak nincs természetes világítása, három lift működik, az áram és a további költségek elérik a havi egymillió forintot is.

- A tetőszigetelés kriminális állapotban van úgy, mint ahogy az ablakok voltak. Az utóbbiakat, két évvel ezelőtt, a lakók a saját költségükön 63 millió forintos költséggel kicseréltették. Viszont továbbra is megoldatlan a külső homlokzati szigetelés, teljes felújítást igényel a fűtési rendszer, az elektromos hálózat és a vízvezeték is – sorolja.

- A házban lakók többsége szeret itt lakni, mert „mégis csak ez a belváros”, aminek sok előnye van, ám kénytelenek takarítót és éjjeli őrt is foglalkoztatni a biztonság érdekében - tudtuk meg Némedi Lajos önkormányzati képviselőtől. Hozzátette, a problémák hasonlóak a házban működő üzletek és más helyiségek tekintetében is.


Némedi Lajos

Akárhogyan is vesszük, ebben az épületben egy kisebb falu létszámának megfelelő közösség él, a problémáik mindenképpen megoldást követelnek.

- Az előző kormányzati ciklusban létezett az úgynevezett panelprogram. Azonban az iparosított technológiával épült panelházak, ilyen a húszemeletes is, teljes körű és szükséges felújításának kezelésére és főleg finanszírozására, ami az ott lakók szempontjából kulcskérdés, nem volt igazán alkalmas. A komplett felújítás így elmaradt, a lakók önerőből a már említett 63 millió forint vállalásával kicseréltették a külső nyílászárókat, ami azonban nem oldotta meg a szigetelés hiányosságaival járó gondokat – magyarázza a képviselő, akitől megtudjuk, Magyarországon indulóban van egy új lakóház-energiatakarékossági mintaprojekt, amely a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálásával, uniós forrást használ fel, az elavult, pazarlóan működő, de lakott házak komplett felújításának finanszírozására.

- Az önkormányzat legalább egy épülettel csatlakozhatott a projekthez, megkeresésre adtunk erről szándéknyilatkozatot. Az önrészre az unió olyan kölcsönt ad, amelynek törlesztése az energiaköltségek megtakarításból fedezhető. Így a lakóknak, a munkák elkezdése előtt, nem okoz jelentős anyagi megterhelést – magyarázza a képviselő.

- Amennyiben sikerül a minta projektben részt vennünk, úgy közel 500 millió forintból kívül, belül megújulhat a város egyik meghatározó épülete, összhangban a teljes belvárosi rehabilitációs programmal.

A tervek szerint idén október, vagy november hónapban már a szerződés tartalmára, illetve jóváhagyására is sor kerülhet.

Szausev Xénia
további cikkek
Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. ma 0:11 Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni közélet Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. tegnap 20:41 XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak XIV. Leó pápa XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. tegnap 20:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.