Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

Együttműködés a rendőrség és az egyetem között

2010. augusztus 5. 3:38 // Forrás: rendőrség
A két fel megállapodott, hogy stratégiai partnerként együttműködik a jövőben a képzés és a rendvédelem terén is.

Együttműködési megállapodás jött létre a napokban a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Pannon Egyetem között. A szerződést a VMRFK részéről dr. Bolcsik Zoltán r. dandártábornok, megyei főkapitány, a Pannon Egyetem részéről pedig dr. Rédey Ákos rektor látta el kézjegyével.

A két fel megállapodott, hogy stratégiai partnerként együttműködik a jövőben a képzés és a rendvédelem terén, közösen vesznek részt szakmai pályázatokon, illetve fellépnek a bűnmegelőzés érdekében.

A rendőrség többek között vállalta, hogy közreműködik és segítséget nyújt a Pannon Egyetem hallgatóinak szakdolgozataik elkészítése során, a speciális rendőri ismereteket igénylő szakterületek oktatásához elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakembereket delegál, illetve szakmai bemutatót tart az egyetemen.

Az egyetem vállalásai között szerepel, hogy igény esetén részt vesz a rendőrség állományának képzésében és lehetőséget biztosít a rendőrségi dolgozóknak az Egyetemi Könyvtár használatára.

A megállapodó felek kölcsönösen felismerték, hogy a tevékenységi köreiken belül vannak olyan feladatok, amelyek hatékonyabban láthatók el munkakapcsolataik koordinálásával, különböző szolgáltatásaik, infrastrukturális erőforrásaik, eszközeik és humán tőkéjük egymás számára történő biztosításával.

A tartós és folyamatos kapcsolat kiépítése érdekében az egyetem és a főkapitányság döntését együttműködési megállapodás aláírásával biztosította.

vehir.hu
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.