Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újabb támogatás a kutyák és macskák ivartalanítására

2024. november 4. 17:12 // Forrás: Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány
Tavaly 2130 kutyát és macskát ivartalanítottak a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány által nyújtott támogatásból, az alapítvány idén újabb 72 millió forintot biztosít erre a célra.

Az egyetlen törvény által létrehozott Alapítvány, a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány idén októberi kuratóriumi döntései értelmében 72 millió forint támogatást nyújt két hazai állatvédelmi ernyőszervezetnek és egy felsőoktatásban működő programnak ivartalanításra. 2023-ban az akkori 49 millió forintos támogatásnak köszönhetően 2130 állat – 1380 kutya és 750 macska – esett át az eljáráson. A macskák esetében tavaly a nőstények aránya kétszerese volt a kandúrokénak, míg a kutyák esetében négyszer annyi szuka esett át ivartalanításon, mint kan. Az Alapítvány célja idén is az, hogy az ivartalanítás révén hozzájáruljon a felelős állattartás előmozdításához és a túlszaporodás megfékezéséhez, különös tekintettel a jelentős kóborállat-állománnyal rendelkező kelet-magyarországi régióra.

A támogatás révén összesen idén 72 millió forintot oszt szét az Alapítvány a következő szervezetek között:

  • Magyar Állatvédők Országos Szervezete Egyesület (MÁOSZ): 30 millió forint
  • Kelet-Magyarországi Állatvédők Szövetsége (KEMÁSZ): 32 millió forint
  • Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE): 10 millió forint

Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: az ivartalanítás nem csupán egy állatorvosi eljárás, ez az alapja a felelős állattartásnak, amelynek segítségével csökkenthetjük a kóbor állatok számát és javíthatjuk az állatvédelem helyzetét kutyák és macskák vonatkozásában. Az elmúlt években számos sikeres ivartalanítási program valósult meg: 2021-ben például a Magyar Falu Programban több mint 500 millió forintos keretösszegből 18 ezer kutya és macska esett át ivartalanító műtéten, a 2024-es 500 millió forintos keretösszegű civil szervezeteknek szóló pályázatunkon 277 szervezet részesült úgy a forrásból, hogy a társállatokkal foglalkozó szervezetek esetében az igényelt támogatási összeg 20 százalékát kötelezően ivartalanításra kellett fordítani.

Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke hozzátette: a felelős állattartás nem csupán morális elvárás, hanem jogi kötelezettség is, amelynek mindenki számára érthetővé és elérhetővé kell válnia, hiszen az állatok jólléte közös érdekünk. Végső célunk csak az lehet, hogy annyi társállat legyen, ahány felelős állattartó, vagyis csökkentsük a kóbor állatok számát, ezzel párhuzamosan erősítsük az állattartási kultúrát, edukáljuk a kutya- és macskatartókat, jogsértés esetén pedig következetes legyen a szankcionálás.

A legnagyobb magyarországi állatvédelmi ernyőszervezet, a Magyar Állatvédők Országos Szervezete (MÁOSZ) és a Kelet-Magyarországi Állatvédők Szövetsége (KEMÁSZ) összesen csaknem 50 tagszervezete révén kiemelt figyelmet fordít a legtöbb kóbor állattal rendelkező térségekre, így a kelet-magyarországi régióra is. Az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) több mint tíz éve indította el ivartalanítási programját, amelyben állatorvos hallgatók is részt vesznek, így elősegítve a jövő állatorvosainak gyakorlati képzését és az állatvédelemhez való hozzájárulásukat. Az elmúlt tíz év során több mint 4000 jellemzően állatvédő szervezetek gondozásában lévő kutya ivartalanítására került sor. Ez a program amellett, hogy sokat segít az együttműködő állatvédő civil szervezeteknek, az állatorvosi hallgatók számára értékes tapasztalatot és elköteleződést biztosít a felelős állattartás mellett.

A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány az országos ivartalanítási kampányok támogatásával hosszú távon is elkötelezett a felelős állattartás kultúrájának elterjesztésében, valamint az állatvédelem fejlesztésében.

További információk:         
Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány
E-mail: info@kozosugyunkazallatvedelem.hu
Facebook: https://www.facebook.com/kozosugyunkazallatvedelem
Instagram: https://www.instagram.com/kozosugyunkazallatvedelem/
Youtube: https://www.youtube.com/@kozosugyunkazallatvedelem

vehir.hu
további cikkek
Állatvédelem-pedagógiai üzenetekkel árasztották el az országot az állatbarát gyermekek állatvédelem Állatvédelem-pedagógiai üzenetekkel árasztották el az országot az állatbarát gyermekek 2025. március 11. 8:14 TÖBB MINT 30 000 KUTYA ÉS MACSKA IVARTALANÍTÁSA VALÓSULT MEG 2021 ÓTA AZ ÁLLATVÉDELEMÉRT FELELŐS KORMÁNYBIZTOS ÉS A KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁLLATVÉDELEM ALAPÍTVÁNY ÁLTAL BIZTOSÍTOTT TÁMOGATÁSOKBÓL Közös ügyünk az állatvédelem TÖBB MINT 30 000 KUTYA ÉS MACSKA IVARTALANÍTÁSA VALÓSULT MEG 2021 ÓTA AZ ÁLLATVÉDELEMÉRT FELELŐS KORMÁNYBIZTOS ÉS A KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁLLATVÉDELEM ALAPÍTVÁNY ÁLTAL BIZTOSÍTOTT TÁMOGATÁSOKBÓL Óvatos becslés szerint is mára milliós nagyságrendre tehető a meg nem született kóbor állatok száma az elmúlt négy évben indított országos ivartalanítási programoknak köszönhetően – 2025-ben a program még nagyobb lendülettel folytatódik! 2025. március 4. 12:16 33 állatvédő szervezet kap támogatást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványtól a mentett kutyák gyógykezelésére közélet 33 állatvédő szervezet kap támogatást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványtól a mentett kutyák gyógykezelésére A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány legutóbbi kuratóriumi ülésén úgy határozott, hogy több mint 18 millió forinttal támogatja a 2024. év végén elindult, "Brigitta M. ügyként" elhíresült szaporítótelep felszámolásában résztvevő civil szervezeteket. A támogatás célja a mentett kutyák állatorvosi költségeinek fedezése, amely 33 állatvédő szervezet munkáját segíti. 2025. február 26. 10:15 Vörös kód a hideg miatt – Ne feledkezzünk meg az állatokról sem! állatvédelem Vörös kód a hideg miatt – Ne feledkezzünk meg az állatokról sem! A következő napokban rendkívüli lehűlés várható, a hőmérséklet akár -10 fok alá is süllyedhet. A Belügyminisztérium vörös kódot adott ki, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a hidegben fokozottan kell ügyelnünk egymásra – és az állatokra is. „A zord időjárás nemcsak az emberek, hanem az állatok számára is komoly veszélyt jelent. Felelősségünk, hogy ebben az időszakban fokozott figyelmet fordítsunk rájuk, és gondoskodjunk védelmükről” – hangsúlyozta Ovádi Péter, az állatvédelemért felelős kormánybiztos. 2025. február 18. 12:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.