Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Továbbjutott a Veszprém a Hepp Kupában

2024. október 25. 7:26 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Veszprém Kosárlabda Klub 97-63-as győzelmet aratott a Hepp Kupában a SMAFC 1860 Soproni Egyetem csapata ellen, ezzel továbbjutott a sorozat következő fordulójába.

A Veszprém Kosárlabda Klub pénteken a szintén zöld csoportos SMAFC 1860 Soproni Egyetem csapatát fogadta a Hepp Kupában. Ebben a versenysorozatban egy meccsen múlik a továbbjutás, és a hazaiak mindet el is követtek, hogy ők lépjenek a következő körbe.

Bár az eredmény végül magabiztos győzelmet mutatott, a mérkőzés első fele korántsem alakult könnyen a mieink számára. Az első negyed szoros küzdelmet hozott, a SMAFC jól tartotta magát, és támadásban több alkalommal is eredményes volt. A veszprémiek a második negyedben sem tudtak jelentős előnyt kiharcolni, hiszen mindössze hét ponttal sikerült vezetniük a félidőre (47-39), ami a védekezésük időnkénti megingásaira volt visszavezethető.

 Fotó: Szász Péter – veszpremkosar.hu Fotó: Szász Péter – veszpremkosar.hu

A második félidőre azonban teljesen más arcát mutatta a bakonyi csapat. A védekezés szigorodott, és sikerült elzárni az ellenfél előtt a könnyű pontszerzési lehetőségeket. A harmadik negyedben folyamatosan növeltük előnyét a VKK, miközben támadásban is pontosabbak volt, ami jelentős különbséget eredményezett. A záró negyedben már egyértelműen domináltak a hazaiak, 30-11-re nyerték ezt a periódust, ezzel bebiztosítva a győzelmet.

A csapatjáték dominált a mérkőzésen, több veszprémi játékos is hozzájárult a győzelemhez mind pontszerzésben, mind védekezésben. A második félidőben mutatott fegyelmezett és összeszedett játék volt a siker kulcsa, míg az első félidő tapasztalataiból okulva javítottak mind a támadó, mind a védekező játékon.

Az ellenfél részéről Rátvay Tamás és Soós Bence próbálták tartani a lépést, előbbi 18, utóbbi 16 pontot szerzett, de a második félidőre már nem tudtak reagálni a veszprémi védekezés hatékonyságára. A SMAFC csapata az első félidőben még okozott nehézségeket, de a folytatásban sikerült teljesen irányítani a játékot.

Férfi kosárlabda Hepp Kupa, 2. forduló:
Veszprém Kosárlabda Klub–SMAFC 1860 Soproni Egyetem 97-63 (26-25, 21-14, 20-13, 30-11)
Veszprém
, Vetési Albert Gimnázium, 150 néző. Vezette: Kéri, Pécsi, Földesi
Veszprém: Dupree 10, Geiger 15/3, Tóth 5/3, Polster 6/6, Kelechi 10
Csere: Krkljes 13/9, Kocsis 14/3, Kiss 4, Sáfrán 20/6, Szabó
Vezetőedző: Alex Geddes
SMAFC: Soós 16/9, Füzi 7, Rátvay B. 8, Bakk 5, Bőhm 5/3
Csere: Rátvay T. 18/6, Mentes 2, Réti 2, Pethő, Hajnal
Vezetőedző: Farkas Dávid

Edzői értékelések

Alex Geddes: – A Sopron egy olyan csapat, amely változatosan védekezik. Elég sokat váltogatják az emberfogást és a zónavédekezést, ezért tudtuk, hogy többször is meglepnek minket ezzel. Nem igazán kezeltük jól ezt a helyzetet, a Sopron menedzselte, hogy több szakaszban kizökkentsen minket a támadó ritmusunkból. A védekezési intenzitásunk célja az volt, hogy labdaszerzéseket generáljunk, és ezáltal megnyissuk a mérkőzést a pontszerzés szempontjából, így végül elégedettek vagyunk, hogy továbbjutottunk a következő fordulóba. Nagyon keményen fel kell készülnünk a következő Sopron elleni mérkőzésre, hogy ne ismételjük meg az első félidő gyenge teljesítményét. Örülünk, hogy továbbjutottunk.

Farkas Dávid: – Három negyeden keresztül sikerült nagyjából végrehajtani, amit megbeszéltünk, a negyedik negyedben már a bajnoki mérkőzésekre kellett gondolnom és ezáltal a rotáció is így alakult.

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
76-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2025. február 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
84-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2025. február 16. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
81-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2025. február 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-61
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-64
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2025. március 14. 19:30
Helyszín
Pécs, PTE TTK Sportcsarnok
Eredmény
87-91
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2025. március 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
99-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Budafok
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2025. március 28. 19:00
Helyszín
BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok, Budafok
Eredmény
74-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2025. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-42
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2025. április 16. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
100-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2025. április 18. 19:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
74-93
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2025. április 22. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-83
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2025. április 30. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
88-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2025. május 4. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
71-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2025. május 6. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
88-63
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Időpont
2025. május 14. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
78-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2025. május 17. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum
Eredmény
82-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Időpont
2025. május 20. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2025. május 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum
Eredmény
86-57
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Időpont
2025. május 25. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B, osztályozó, 2024/2025
Hazai
TF-BP
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2025. május 28. 17:45
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
97-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B, osztályozó, 2024/2025
Hazai
Veszprém Kosárlabda Klub
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. május 31. 19:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-70
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.