Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 12. Jónás, Renátó
Veszprém
5°C
2025. november 12. Jónás, Renátó
Veszprém
5°C

Gyermek video kolonoszkóppal gazdagodott a Csolnoky Ferenc Kórház

2024. október 8. 13:28
Hétfő délután került sor az ünnepélyes átadásra; azt eszközt a kórház gyermekosztályának alapítványa, az Emberkék Alapítvány adományozta az intézménynek, mely sikeresen pályázott a Pro Filii Alapítványhoz forrásért.

Az Emberkék Alapítvány kuratóriumi elnöke, dr. Unger Vivien gyermekgyógyász szakorvosjelölt részletesen is beszámolt a 15 millió forint értékű eszköz tudnivalóiról. Az alapítvány, mely huszonkilenc éve jött létre, azt a küldetést tűzte ki magának, hogy a Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztályán kezelt és gondozott beteg gyermekek gyógyítását elősegítse, javítva ezzel a kórházi körülményeket, megkönnyítve a krónikus betegek életét.

Az alapítás óta számos nélkülözhetetlen diagnosztikai eszközt adományoztak, az utóbbi években karácsonyi ajándékozással egészítették ki portfóliójukat. Az alapítvány kizárólag adományokból és támogatásokból működik, fizetett alkalmazottak nincsenek, így minden forint a gyerekeknek hasznosul.

Tavaly év májusában új vezetés vette át az alapítvány irányítását, ekkor fogalmazódott meg célként a tevékenységeik fellendítése. Ezáltal sikerülhetett, hogy szűk egy év alatt beszerzésre került egy gyermek video kolonoszkóp, melyhez a szükséges, közel 14.427.200 forintból 4. 660. 530 forintot az Emberkék Alapítvány közösségi események, számos jótékonysági süti-vásár, célzott adományok, az adó 1%-a és a ProFilii Alapítvány 9.766.670 forintos hozzájárulásával gyűlt össze.

Dr. M. Tóth Melinda gyermek-gasztroenterológus, aki munkája során alkalmazni fogja az új eszközt, elmondta, elsősorban a bélbeteg gyerekeket vizsgálják a kolonoszkóppal; a gyulladásos bélbetegségek gyakorisága jelentősen nőtt az elmúlt években. A vármegyében egyedül a Csolnoky Kórházban végeznek gyermekeknek kolonoszkópos vizsgálatot, a szóban forgó eszköz lehetőséget ad, hogy kisebb gyermekeket is vizsgálhassanak vele, ami óriási segítség, hiszen eddig a fővárosban kellett elvégezni a legkisebbeken a vizsgálatot.

Czinkotay Frigyes, a kórház főigazgatója is megköszönte az Emberkék Alapítvány nagylelkű támogatását, és mindenkinek, aki adománnyal hozzájárult az alapítvány vállalásához. Folytatta, hálás a ProFilii Alapítványnak, amely kiegészítette az összeget, így lehetőség nyílt az eszköz megvásárlására.

Szabó Eszter
Vámosi Patrik
további cikkek
Öt mindennapi élelmiszer, ami nem olyan egészséges, mint gondoljuk életmód Öt mindennapi élelmiszer, ami nem olyan egészséges, mint gondoljuk A tudatos táplálkozás korszaka rég beköszöntött. A boltok polcain a csomagolások harsányan hirdetik a „fit”, „light”, „bio” és „mentes” életmód ígéretét, miközben a valóságban sokszor épp ezek az ételek és italok jelentenek újabb, kevésbé látványos kockázatot. Az egészséges életmód kultusza mára iparággá nőtte ki magát – és mint minden iparág, ez is elsősorban a profitra épít. A kérdés csupán az: mennyi ebből a valós táplálkozástudomány, és mennyi a gondosan felépített illúzió? 2025. október 31. 11:59 Már igényelhető a térítésmentes influenza elleni védőoltás közélet Már igényelhető a térítésmentes influenza elleni védőoltás Országszerte elérhető és már igényelhető a térítésmentes influenza elleni védőoltás - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn. 2025. október 27. 10:47 Nem a betegség határoz meg minket, hanem ahogy élünk és szeretünk életmód Nem a betegség határoz meg minket, hanem ahogy élünk és szeretünk A mellrák elleni küzdelem legfontosabb eszköze a rendszeres szűrővizsgálat. A Csolnoky Ferenc Kórházban már szombaton délelőtt többen álltak sorba ezért a vizsgálatért, miközben az utcán a Fagyöngy Egyesület tartotta hagyományos prevenciós sétáját. 2025. október 11. 17:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.