Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 14. Vazul
Veszprém
22°C
2026. június 14. Vazul
Veszprém
22°C

Alulmaradt a címvédővel szemben a VEHIR.HU Futsal Veszprém

2024. szeptember 16. 20:49
A bajnok Haladás 5-3-ra nyert a Veszprém vendéglátójaként a futsal NB I alapszakaszának hétfő esti rangadóján.

Rangadóval folytatódott az első osztályú futsalbajnokság: a hatodik forduló hétfői játéknapján az előző négy kiírást egyaránt megnyerő Haladás a döntőbe vágyó Veszprémet fogadta.

A két gárda kísértetiesen hasonló helyzetből várták a találkozót, ugyanis mindketten négy győzelemmel nyitottak, ám a legutóbbi, pénteki fordulóban váratlan vereséget szenvedtek. A bakonyiak az Aramis, a vasiak a Berettyóújfalu ellen maradtak alul ugyancsak 3-1-re.

A felek tehát arra készültek, hogy kiköszörüljék a csorbát. Ez a címvédőnek sikerült, amely Dróth révén már az 5. percben vezetést szerzett. A brazil Diogo a játékrész derekánál megduplázta a különbséget, s a folytatásban is Felipe Conde legénysége futsalozott veszélyesebben.

Hárommal a szünet előtt a Veszprém is betalált. Horváth góljára azonban rögtön jött a válasz, ismét Dróth volt eredményes (3-1).

Az Aramis után a Haladástól is kikapott a Veszprém (archív fotó)Az Aramis után a Haladástól is kikapott a Veszprém (archív fotó)

A Fehér-csapat a második felvonásban sem tudta ráerőltetni akaratát vendéglátójára. Az exveszprémi Rutai héttel a vége előtt 4-1-re alakította az állást, amivel lényegében el is dőlt a három pont sorsa.

A hajrában a brazil Thiago szépített, amire honfitársa, Cassemiro válaszolt egy szép kapásgóllal. Az 5-3-as végeredményt Tatai állította be a meccs legvégén.

A Veszprém – amely tehát az Aramis után a Haladástól is kikapott – pénteken (kezdés: 18.30) hazai környezetben a Nyírbátor ellen javíthat.

Férfi futsal NB I, 6. forduló:
Haladás VSE–VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3 (3-1)
Szombathely, Haladás Sportcsarnok. Vezette: Kovács G., Wittner
Haladás: Alasztics M. – Dróth, Diogo, Vatamaniuc-Bartha, Hadházi
Csere: Homlok L., Kovács M., Knizs O., Hajmási M., Körmendy G., Cassemiro, Rutai
Vezetőedző: Felipe Conde
Veszprém: Spandler – Tóth A., Kártik, Thiago, Matheus
Csere: Koncsol (kapus), Juhász V., Tatai, Horváth B., Dorogi, Fellembek, Lipl, Gerencsér, Lux
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Dróth (5., 18.), Diogo (11.), Rutai (33.), Cassemiro (36.), ill. Horváth B. (17.), Thiago (36.), Tatai (40.).

vehir.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
5-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
9-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2026. február 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2025/26
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2026. március 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. március 16. 18:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. március 20. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 27. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. április 3. 19:00
Helyszín
Nyírbátor, Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
4-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. április 20. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2026. április 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2026. május 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, döntő, 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. május 3. 13:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2026. május 7. 18:15
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. május 18. 18:00
Helyszín
Debrecen, DESOK Csarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2026. május 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
VEHÍR Veszprém
Vendég
DEAC Futsal
Időpont
2026. május 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
DEAC Futsal
Vendég
VEHÍR Veszprém
Időpont
2026. június 1. 18:00
Helyszín
Debrecen
Eredmény
5-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
VEHÍR Veszprém
Vendég
DEAC Futsal
Időpont
2026. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
DEAC
Vendég
Vehír Veszprém
Időpont
2026. június 8. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
VEHÍR Veszprém
Vendég
DEAC Futsal
Időpont
2026. június 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
további cikkek
BL-szereplés, Magyar Kupa-győzelem és bajnoki bronzérem: emlékezetes idényt zárt a VEHIR.HU Futsal Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém BL-szereplés, Magyar Kupa-győzelem és bajnoki bronzérem: emlékezetes idényt zárt a VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-1-re legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának mindent eldöntő ötödik mérkőzésén. Marko Perics csapata így a BL-szereplést és a Magyar Kupa-győzelemet követően bajnoki bronzérmemmel búcsúztatta emlékezetes idényét. 2026. június 12. 22:03 Kiharcolta az ötödik meccset a Vehír Veszprém a bronzpárharcban VEHIR.HU Futsal Veszprém Kiharcolta az ötödik meccset a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának negyedik mérkőzésén. A bakonyiak ezzel kiegyenlítették az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcot, így pénteken Veszprémben dől el a bronzérem sorsa. 2026. június 8. 20:31 Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban VEHIR.HU Futsal Veszprém Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. 2026. június 5. 22:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.