Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az ikonikus veszprémi lemezlovasról, Tóthjózsiról készült könyv

2024. szeptember 14. 12:37
Nem pusztán egy fordulatos élettörténetet, hanem egy kulturális lenyomatot, egy korleírást is kaphat az 1970-es évektől napjainkig az, aki kezébe veszi a nyomdából alig pár napja megérkezett veszprémi könyvet, ami két veszprémi újságíró tollából született, a központi szereplője pedig az a lemezlovas, akinek a nevét nem kell bemutatni azoknak, akik életük során legalább egyszer megfordultak Veszprém, vagy a környék valamelyik diszkójában: „Tóthjózsi”.

A baráti hangulatú könyvbemutatót pénteken tartották a Hangvilla kávézójában, ahol a szerzők, Varga Róbert és Király Ferenc, valamint a könyv kvázi főszereplője, Tóth József „Tóthjózsi” mellett számos olyan személy is jelen volt, aki tisztelője, követője, közelebbi, vagy távolabbi barátja az ikonikus lemezlovasnak.

Az esemény elején ő, Tóthjózsi köszöntötte a megjelenteket, aki megköszönte minden támogatónak, hogy ez a könyv megszülethetett, valamint megjegyezte, ami szinte minden előadóművészre igaz, hogy munkájában hatalmas erőt ad neki az a szeretet, ami körülveszi őt.

A könyvről néhány gondolat erejéig az egyik szerző, Varga Róbert beszélt, ő elárulta, hogy egy évet ölelt fel az írás, amivel két céljuk is volt. Egyfelől Tóthjózsi sorsán é eddig el nem mesélt történetein keresztül, az 1970-es évektől a napjainkig megidézni, dokumentálni korszakok, időszakok éjszakai és zenei életét, a lemezlovas szemszögén keresztül bemutatni, emlékezni kultikus, mai napig emlegetett szórakozóhelyekre, melyek emblematikus helyszínként kötnek össze családokat, találkozásokat, szerelmeket, barátságokat, városokat.

A könyv viszont tovább megy annál, mint hogy elmeséli, milyenek voltak ezek a szórakozóhelyek. Bemutatja, hogy létezésük milyen hatással volt a kor turisztikájára, divatjára, a zenei ízlés formálódására, az adott település társadalmára.

A veszprémi Bakony Művek klub, Kuplung diszkó, Balatonfüreden a Pepsi diszkó, Balatonalmádiban a Panoráma és az Aranyhíd mind-mind előkerül a könyvben, aminek főszereplője a sikeres itthoni pályafutása után, váratlanul felszállt egy hajóra, hogy máshol a világon is kipróbálja magát szakmájában.

Tóthjózsi huszonhat ország harminckét városában járt, egészen Barbados-ig eljutott, az itt szerzett élményeket, kalandokat pedig ebben a könyvben egyfajta történetmesélős hangvételben tárja az olvasók elé.

Porga Gyula mellett a szerzőpáros, Varga Róbert és Király FerencPorga Gyula mellett a szerzőpáros, Varga Róbert és Király Ferenc

De szóba kerül az is, milyen volt az az időszak, amikor a rendszerváltozás előszeleként megnyitotta az ország harmadik lemezboltját, ahol sorban álltak az emberek az albumokért, a magyar zenei élet sztárjai Demjén Ferencen át Hobóig pedig rendszeres résztvevői voltak a közönségtalálkozóknak.

Ahogy szerzők írták: „Tóthjózsi - így egybeírva, hiszen így szólították mindig - történetei városok, generációk, szívek időtlen történetei. Több ez, mint retró. A bennünk élő zene, amely körbeveszi életünket a lemezlovas lelkén, sorsán keresztül.”

A péntek esti könyvbemutatón, ahol Kőrösi Csaba, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze olvasta fel a szerzők gondolatait – jelen volt Porga Gyula polgármester is, aki köszöntőjében úgy fogalmazott, Veszprém ezeréves történetét sok-sok Tóthjózsi alakította. Nem csak a híres, neves városvezetők, egyházi méltóságok, hanem egyszerű polgárok is a saját sorsukon keresztül, ezért szerinte, aki ezt a könyvet olvassa kicsit a saját történetét is viszontláthatja.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Megkezdődtek a Magdi próbái kultúra Megkezdődtek a Magdi próbái A hétfői olvasópróbával elindultak a litéri vértanú, Bódi Mária Magdolna történetét feldolgozó misztériumjáték színpadra állításának előkészületei. tegnap 13:30 Bejelentették az Utcazene időpontját kultúra Bejelentették az Utcazene időpontját Közösségi oldalán villantott dátumot a Veszprémi Utcazene Fesztivál. 2025. március 17. 21:42 „Sokat dob egy nő önbizalmán, ha megtapasztalhatja, hogy egy szuperhős” Life&Style „Sokat dob egy nő önbizalmán, ha megtapasztalhatja, hogy egy szuperhős” Trokán Anna színésznő jelenleg a Magyar Színház tagja, de pályája elején évekig játszott a Veszprémi Petőfi Színházban is, mely időszakra a mai napig úgy hivatkozik: a legszebb évek. Jelenlegi színházában beszélgettünk vele, amelynek falai rendkívül meghatározóak a színésznő számára, hiszen gyerekként ott várta édesanyját, Papadimitriu Athinát, mert akkoriban ő is a Magyar Színházban játszott.  tegnap 11:35 Felbecsülhetetlen értékű köteteket rejt a veszprémi Érseki Palota barokk könyvtárszobája Veszprémi Érsekség Felbecsülhetetlen értékű köteteket rejt a veszprémi Érseki Palota barokk könyvtárszobája Több száz éves könyveket, díszes bibliákat, páratlan gyűjteményeket is tartalmaz a veszprémi Érseki Palotában található Koller-könyvtárszoba. A helyiséget a várnegyed megújításának részeként restaurálják, a munka lassan a végéhez közeledik, és a könyvritkaságok is visszatérhetnek helyükre. A több mint 250 éves épület impozáns könyvtárszobáját és annak kincseit a tervek szerint kiemelt alkalmakon, vezetett sétákon a látogatók is megcsodálhatják majd.  2025. március 17. 12:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.