Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kezdődik a sakkolimpia

2024. szeptember 10. 7:44
Újabb sportvilágeseményt rendez Magyarország: szeptember 10-23. között Budapesten bonyolítják a sakkolimpiát, ami a nyári olimpiai játékok, a labdarúgó, az atlétikai és a vizes világbajnokság után a földkerekség ötödik legnagyobb sportviadala.

Ez már a negyvenötödik a verseny történetében, és nem először lesz házigazda a magyar főváros. Ellentétben a hagyományos nyári olimpiai játékokkal a sakkolimpiát kétévente rendezi meg az idén megalapításának 100. évfordulóját ünneplő Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE). Az elsőt 1924-ben a párizsi nyári olimpiával párhuzamosan bonyolították a francia fővárosban. De ez még nem volt hivatalos sakkolimpia, ahogy a két évvel később Budapesten megrendezett sem. Az első hivatalos sakkolimpiára 1927-ben került sor Londonban, ahol a magyarok bizonyultak a legjobbnak, majd egy évre rá Hágában is. (A második világháború kitöréséig hol egy, hol pedig kétévente rendezték meg a tornát.) Eredményeink alapján jár nekünk a sakknemzet titulus, ugyanis Magyarország a férfi, illetve nyílt versenyben a negyedik helyet foglalja el az összesített éremtáblázaton 3 (5) első, 7 (8) második, és 2 harmadik helyezéssel, azaz összesen 12 (15) dobogós helyezéssel. Zárójelben a nem hivatalos sakkolimpiák magyar érmeinek számával együtt elért eredmény látható. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1999 óta ismeri el a sakkot, mint olimpiai sportágat. A FIDE azóta tagja a NOB-nak, de a sakkolimpiákat nem a klasszikus olimpiai játékokkal együtt rendezik.

A sakkolimpia eredménysorában elsöprő a szovjet/orosz fölény. Az éremtáblázatot Szovjetunió vezeti 18 elsőséggel, második az Amerikai Egyesült Államok 6 aranyéremmel, harmadik a szovjet birodalom szétesése után induló Oroszország ugyancsak hat arannyal, de az összes megszerzett érem tekintetében az USA 21:12-re vezet az oroszok előtt. Ilyen társaságban negyediknek lenni igazán elismerésre méltó teljesítmény. A statisztikákat böngészve még egy érdekes magyar vonatkozású eredményt találunk: Portisch Lajos 20 olimpián vett részt, melyeken 260 játszmából 121-et megnyert, 111 döntetlent ért el, és 28 vereséget szenvedett, így 176,5 pontot gyűjtött, ami ebben a vonatkozásban a legjobb egyéni teljesítmény.

A nőknek 1957 óta rendeznek sakkolimpiát. Versenyzőink 2 arany-, 5 ezüst-, és 2 bronzéremmel az ötödik helyet foglalják el a női éremtáblázaton. Szovjetunió (11 arannyal), Kína (6), Grúzia (4) és Oroszország (3) előzi meg a magyarokat. A legnagyobb sikerek a Polgár nővérek – Zsuzsa, Zsófia és Judit – nevéhez fűződnek, akik a tapolcai Mádl Ildikóval együtt lettek bajnokok 1988-ban és 1990-ben. A férfi és női csapat, valamint egyéni teljesítmények összesített magyar éremtáblázatát Polgár Judit vezeti 5 arany-, 2 ezüst, és 1 bronzéremmel. A legtöbb érmet, 11-et Portisch Lajos, Ivánka Mária, Verőci Zsuzsa és Polgár Zsuzsa nyerte a sakkolimpián, utóbbi azonban hármat már amerikai színekben.

A sportág mai magyar képviselőinek nem kis terhet jelent a korábbi dicsőségek nyomába eredni. A BOK csarnokban megrendezésre kerülő versenyen házigazdaként a mieink három-három csapatot indíthatnak a nyílt és a női kategóriában egyaránt. A férfi A csapat tagjai: Berkes Ferenc, Gledura Benjámin, Lékó Péter, Rapport Richárd, Szjanan Szjugirov. B csapat: Antal Gergely, Bánusz Tamás, Kozák Ádám, Papp Gábor, Prohászka Péter. C csapat: Juhász Ágoston, Kántor Gergely, Karácsonyi Gellért, Krstulovic Alex, Vanczák Tamás. A női A csapat: Gaál Zsóka, Hoang Tranh Trang, Lázárné Vajda Szidónia, Terbe Julianna, Papp Petra. B csapat: Lakos Nikoletta, Mihók-Juhász Barbara, Demeter Dorina, Terbe Zsuzsanna, Karácsonyi Kata. C csapat: Tóth Lili, Sulyok Eszter, Gömböcz Zsófia, Nandin-Erdene Davaademberel, Sipos Stefánia.

Női első csapatunk üdvöskéje a 17 éves ajkai Gaál Zsóka. Női nemzetközi mester, korosztályos Európa- és világbajnok. Két évvel ezelőtt a sakkolimpián, és tavaly az Európa-bajnokságon a csapat legjobb pontszerzője volt. Hazai ranglistavezető, a világranglistán a 60. helyen áll, a 18 éven aluli lányok között Európában az első, a világon a második. Akárcsak korábban Mádl Ildikó, kategóriájában Gaál Zsóka is többször volt Veszprém vármegyében az év sportolója.

Az első fordulót szeptember 11-én játsszák. A nyílt versenyen 196, a női szekcióban 184 csapat alkotja a mezőnyt, ami részvételi csúcs. A sakkolimpia rendezvényei ingyenesen látogathatók, de a versenyterembe csak előzetes helyszíni regisztráció után korlátozott számban, turnusokban lehet bejutni.

Darcsi István
további cikkek
Rangadók sorozatban Erről jut eszembe… Rangadók sorozatban Újabb hazai vereségével leszakadóban van a Veszprém a labdarúgó NB III északnyugati csoportjában. Ugyan a bajnokság kétharmada még hátra van, de a listavezető Bicskei TC már nyolc pontra növelte az előnyét, amit nem lesz könnyű ledolgozni az üldözőknek. 2024. október 1. 14:34 Egyelőre csak a nevek változtak Erről jut eszembe… Egyelőre csak a nevek változtak Még hogy nem lehet kétszer belelépni ugyanabba a folyóba? A veszprémi férfi kézilabdacsapat cáfolja a régi mondást. Tavaly Momir Ilics szakmai irányításával is két győzelemmel kezdte a BL-szereplést a Telekom Veszprém, majd jött a dániai fiaskó (36-30) a GOG ellen. Most két bravúros győzelem után Portugáliába ment házhoz a pofonért a Veszprém Handball Club, immár a világhírű Xavier Pascuallal a kispadon. Úgy tűnik, egyelőre csak a nevek változtak, a teljesítmény a régi maradt. 2024. szeptember 26. 15:17 Lelkünkben a mieink maradnak Erről jut eszembe… Lelkünkben a mieink maradnak Bevallom, sokkolt a hír, hogy Veszprém két büszkesége, a párizsi olimpia nyílt vízi 10 kilométeres úszószámában aranyérmet nyert Rasovszky Kristóf, és klubtársa, Betlehem Dávid Budapesten, a Ferencvárosban folytatja pályafutását. Aludni kellett rá néhányat, hogy tárgyilagosan tudjak véleményt alkotni a történtekről. 2024. szeptember 17. 9:58 Déjá vu – Darcsi István jegyzete Erről jut eszembe… Déjá vu – Darcsi István jegyzete Régi emléket idézett fel bennem a szombaton Düsseldorfban lejátszott Németország-Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés. Ezt az érzést már egyszer átéltem, pontosan ötven évvel ezelőtt. 2024. szeptember 8. 13:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.