Évtizedekig azt gondolták a tudósok, hogy az aranysakál kihalt Magyarországról és sokáig valóban így lehetett, viszont a délszláv háború rávilágított, hogy nem csak az emberek menekülnek el a borzalmak elől egy területről, hanem a vadvilág is.
Először az ország délnyugati területéről, a Dráva környékéről jelentették, hogy látták a rókához hasonló állatot, majd innen gyakorlatilag Magyarország összes erdőjébe eljutottak a Mátra és a Bükk hegyvidékes részeit leszámítva.
Az aranysakál hivatalosan a kutyafélék családjába tartozik és sokan összetévesztik a rókával fejformája miatt, holott a sakálnak hosszabbak a lábai és bundája is inkább barnás ellentétben a róka vöröses színével, arról nem is beszélve, hogy kétszer akkorára is meg tud nőni, mint vöröses társa. A köznyelvben nádi és réti farkasként, toportyánként és csikaszként is szokták emlegetni.
fotó: Völgyi Sándor
Az emberre nem jelent komolyabb fenyegetést, habár Arany János a Toldiban hosszan ír arról, ahogy a főhős megküzd egy ilyen állattal. A háziállatokra viszont veszélyes és főleg a Somogyban komoly károkat is okoztak már. A védekezést tovább nehezíti, hogy a toportyánok gyakran párban, vagy kisebb csoportban járnak vadászni, ha pedig egyikük csapdába kerül, azt a többiek megjegyzik és elkerülik azt a helyet, valamint megjegyzik a csapdákat is. Ugyanez igaz a vadászatára is, ha kilőnek egy aranysakált, de társa megmenekül, akkor a többi állat között „híre megy” hogy kerüljék el azt a területet.
Az aranysakálok jól érzik magukat Magyarországon. Az Agrártudományi Egyetem szakemberei ma 40-50 ezer közé teszik a számukat a hazai erdőkben, növekedési ütemük pedig negyven százalékos évente, a vadászati társaságok ezért elkezdték szabályozni az állományt, főleg mert természetes ellensége sincs a vadonban.
