Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A gyereknapot ünnepelték a lakótelepen

2024. június 3. 11:38
Színes programokkal ünnepelték a gyereknapot a Táborállás téren vasárnap.

A Táborállás parkban felállított színpadon felléptek a Báthory iskola tanulói, Hatás Andrea és növendékei, a Gézamalac Zenekar, Dávid Roland, a napot pedig a Rulett együttes zárta. Mindeközben a családokat társasjátékokkal, játékterápiás kutyákkal, kézműves foglalkozásokkal, sakk, bridzs és sudoku feladványokkal, ügyességi vetélkedőkkel, arcfestéssel, légvárral és lufibohóccal várták. 

Fotó: Pesthy MártonFotó: Pesthy Márton

A megjelenteket Porga Gyula polgármester köszöntötte, aki megjegyezte: tavaly sok szép közös pillanatot élhettek meg együtt a veszprémiek, és csak rajtunk múlik, mennyit tudunk továbbvinni a jövőre is. A polgármester örömmel látta, hogy szép számmal jelentek meg a lakótelepen élők a vasárnapi rendezvényen, ez is azt mutatja, hogy meg tudjuk élni az ünnepeinket.

Fotó: Pesthy MártonFotó: Pesthy Márton

Köszöntötte a közönséget Stigelmaier Józsefné, a városrész önkormányzati képviselője is, aki képviselői keretéből támogatta a rendezvényt. A kéviselő októberig tölti be tisztségét, amikor 14 év munka után adja tovább a stafétát. Mint mondta, ez idő alatt sok hasonló rendezvényt segített, vett részt rajtuk, és örömmel tapasztalta, hogy a lakótelep – sőt a város – más részeiről is gyakran látogattak el ezekre a programokra és szövődtek barátságok, kovácsolódtak közösségek. 

vehir.hu
további cikkek
Szakmai konferencia az egyetemen: elkezdődtek a Műszaki Kémiai Napok közélet Szakmai konferencia az egyetemen: elkezdődtek a Műszaki Kémiai Napok Kedden nyitották meg a Műszaki Kémiai Napokat, a Pannon Egyetem nagy hagyományokkal rendelkező szakmai konferenciáját. ma 11:22 Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén közélet Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén Hét Veszprém vármegyei diák jutott be a Szakma Sztár Fesztivál országos verseny budapesti döntőjébe, ahol szép eredményeket értek el. tegnap 21:39 Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt közélet Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt Bruttó 3,101 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összeget nyert el a Veszprémi Szakképzési Centrum a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program” keretében. Az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23–21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt a Magyarországi Helyreállítási terv és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozási alapból, valamint hazai forrásból valósult meg.   tegnap 15:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.