Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Október 3-án újra választunk

2010. július 15. 11:02 // Forrás: MTI
Október 3-ra, vasárnapra tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját Sólyom László.

Az alkotmány szerint a képviselő-testület tagjainak és a polgármestereknek a választását (az időközi választás kivételével) az előző általános választást követő negyedik év október hónapjában kell megtartani. A választási eljárásról szóló törvény pedig megszabja, hogy a választást legkésőbb 60 nappal a szavazás napja előtt kell kitűznie a köztársasági elnöknek úgy, hogy a szavazás napja ne essen nemzeti ünnepre vagy a Munka Törvénykönyve szerinti munkaszüneti napra, illetve az azokat megelőző vagy követő napra.

Az őszi önkormányzati választás napján az eddigieknél kettővel több, összesen 3.176 településen lesz voksolás, ugyanis a választással két új település "születik". A Zala megyei Tekenye és a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonudvar községgé nyilvánításáról szóló köztársasági elnöki határozatok a kihirdetésüket követő (általános) önkormányzati választás napján lépnek hatályba.

Az önkormányzati választáson szavazati joga van minden, Magyarországon lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar és uniós állampolgárnak. A települési önkormányzati választáson szavazhatnak a menekült, bevándorolt, letelepedett státusúak is, ha a településen lakóhelyet létesítettek.

Az önkormányzati választás egyfordulós, amely az ország település szerkezetéhez igazodva településtípusonként más-más elemekből áll össze.

A 10.000 vagy annál kevesebb lakosú településen a helyi önkormányzati képviselőket a település választópolgárai egyéni listás (korábban kislistásnak nevezett) választási rendszerben választják meg, ahol a település egy választókerületet alkot. A 10.000-nél több lakosú településen és a fővárosi kerületben a képviselők vegyes választási rendszerben - egyéni választókerületben és kompenzációs listán - jutnak mandátumhoz.

A választópolgárok Budapest főváros közgyűlésének tagjait fővárosi listán választják meg, ebben az esetben a főváros egy választókerületet alkot. A megyei önkormányzati képviselőket pedig megyei listán választják a választópolgárok, a választás tekintetében minden megye egy választókerületet alkot, amelynek nem része a megyei jogú város, valamint a főváros.

A polgármestert és a főpolgármestert a települések választópolgárai közvetlenül választják, polgármester, főpolgármester az a jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta.

vehir.hu
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.