Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Könnyebb ügyintézés

2010. július 14. 9:31 // Forrás: MTI
Július közepétől sms-ben vagy e-mailben is értesítést kérhetnek az ügyfelek az okmányirodában igényelt okmányokról.

Július közepétől sms-ben vagy e-mailben is értesítést kérhetnek az ügyfelek az okmányirodákban arról, hogy elkészült az általuk igényelt igazolvány, útlevél, illetve vezetői engedély - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) sajtóirodája kedden. A figyelmeztető e-mailt három alkalommal, az érvényességi idő lejárta előtt 2 hónappal (útlevél esetén 6 hónappal), majd 1 hónappal és végül a lejárat napján kapják meg az érintettek kártyaformátumú személyazonosító igazolványuk és gépjárművezetői engedélyük, útlevelük valamint gépjármű forgalmi engedélyük esetében.

Az új szolgáltatás mellett a KEK KH már évek óta az úgynevezett proaktív tájékoztatással kíván könnyíteni a polgárok okmányirodai ügyintézésén. A proaktív szolgáltatás keretében az ügyfélkapuval rendelkező polgárok elektronikus értesítést kapnak okmányaik lejárati idejéről.

Az elektronikus szolgáltatásokon túl a KEK KH személyes ügyintézésre is lehetőséget biztosít az általa működtetett Központi Okmányirodában, amely hétköznapokon meghosszabbított nyitva tartással, sőt szombaton és vasárnap is várja ügyfeleit a Budapest, XIII. kerület Visegrádi utca 110-112. szám alatti ügyfélszolgálatán.

vehir.hu
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.