Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Parlament előtt a reptér-ügy

2010. július 13. 16:09
Jobbikos képviselő nyújtott be interpellációt a Parlament elé, többek között a szentkirályszabadjai reptér-ügy kapcsán.

Kepli Lajos országgyűlési képviselő (Jobbik) a Parlament  interpellációt nyújtott be a vidékfejlesztési miniszter felé többek között a Veszprém-szentkirályszabadjai repülőtér-beruházás ügyében. Lényegi kérdés volt, hogy az új kormány fel kíván-e lépni az "off-shore" lovagok környezetpusztító beruházásai ellen, melyeken keresztül a nemzeti vagyon kerül kiárusításra.

Az interpelláció a rá adott válasszal együtt:


forrás: youtube.com

Kepli Lajos felkérte a kormányt, hogy vizsgálja felül a repülőtér adásvételének törvényességét, hiszen az 5,5 milliárd forint értékű területhez 1 milliárd forintért jutott hozzá a Seychelles-szigetekre bejegyzett off-shore cég.

Dr. Ángyán József államtitkár válaszában egyetértett Kepli Lajossal, sőt üdvözölte, hogy a témát az Országgyűlés elé tárta. Elmondta, hogy a kormány véget kíván vetni az elmúlt 8 évre jellemző off-shore lovagok korszakának, melyért az elmúlt kormányzatot tette felelőssé. Ígérete szerint az egyes szerződéseket egyenként fogják felülvizsgálni, a jogi környezetet pedig át kívánják alakítani, hogy ne történhessenek hasonló események a jövőben.

Kepli Lajos és a Jobbik továbbra is kiáll az off-shore beruházások ellen, így a repülőtér ilyen formában történő megvalósítása ellen is. Most úgy tűnik, hogy kormányzati támogatást is fog kapni a képviselő az ügy kivizsgálásában, illetve bizonyítható törvénytelenség esetén a felelősségre vonásban is.

Kepli Lajos elfogadta az államtitkár válaszát, bár hozzátette, hogy az érintett területeken élők ennél konkrétabb válaszokra várnak, illetve elvárja, hogy az elhangzott ígéretek konkrét jogszabályok formájában is megjelenjenek.

vehir.hu
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.