Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kipucolják a várost

2010. július 13. 12:18
Közel négy millió forintot nyert az önkormányzat, a környéken felhalmozódott, több száz köbméter illegális hulladék felszámolására.

Az illegális hulladéklerakók felszámolására nyert pályázatot a város – jelentette be Czaun János, a gazdaságért felelős alpolgármester keddi sajtótájékoztatóján.


 Czaun János

Hangsúlyozta, a projekt nem csupán a 330 köbméternyi hulladék elszállításáról szól, hanem arról is, hogy a jövőben teljesen fel kell számolni az illegális hulladéktározókat.

- A program, tizennégy hulladéklerakónak a felszámolását segíti, így a többi között megtisztítják a Rab Mária forrását és környékét, a kádártai erdő és a 8-as főút közötti szakaszt, a bakonyaljai bányagödröket, a Jutas Garázsszövetkezet és a Török Ignác utcai közötti töltést is. Mindez három millió forintos uniós és közel egymillió forintos önrészből valósulhat meg – tájékoztatott Czaun János.


Bense László Erik

Tíz éve lépett életbe a hulladékgazdálkodási törvény, ezen belül külön fejezet foglalkozik az illegális hulladékok sorsáról – erről Bense László Erik, környezetvédelmi tanácsnok számolt be. - Ezekért a hulladékok tulajdonosa felelős, ha ismeretlen, akkor az ingatlan tulajdonosát terheli a felelősség.

Bense örömét fejezte ki, hogy a civil szervezetek nagyobb szerepet vállaltak az összefogásban és felhívta a figyelmet, hogy akár három év szabadságvesztéssel is büntethetik azokat, akik a szabályokat megszegik.

- Az önkormányzat igyekszik a közterület felügyelettel, a polgárőrséggel és a rendőrséggel szoros együttműködésben felderíteni azokat a személyeket, akik az éjszaka leple alatt szemetelnek. A felderítés azonban körülményes, nehéz bizonyítani – tette hozzá.

Szausev Xénia
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.