Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mérnökpalánták egyetemen

2010. július 13. 3:03 // Forrás: Pannon Egyetem
Balatonalmádiban 71 középiskolás diák részvételével zajlott a Pannon Egyetem Mérnöki Kara által szervezett IV. Nyári Egyetem.

A diákok az egyhetes oktatás során 22 előadáson és 13 gyakorlati foglalkozáson ízelítőt kaptak a természet- és műszaki tudományok legújabb eredményeiből, és megismerhették a kutatások korszerű eszköztárát.

A nyári programra az ország különböző intézményeiből – Zalaegerszegtől Debrecenig – érkeztek résztvevők, a többi között a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziuma és Kollégiuma, Eötvös József Gimnázium, Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola, Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Lovassy László Gimnázium, Petrik Lajos Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola, Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium, a Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Tagintézménye, Thuri György Gimnázium, Tóth Árpád Gimnázium, Vetési Albert Gimnázium.

A Pannon Egyetem neves professzorai érdekes tudományos ismeretterjesztő előadásokkal bővítették a mérnökpalánták tudását, míg a Mérnöki Kar PhD-hallgatói gyakorlati foglalkozásokon igyekeztek tovább szélesíteni a résztvevők műszaki és természettudományi ismereteit.

A Mérnöki Kar a középiskolás korosztály számára szervezett nyári programjával hangsúlyozni szeretné a természettudományos és műszaki ismeretek kiemelt társadalmi és gazdasági fontosságát. A program a Társadalmi Megújulás Operatív Program Tudományos eredmények disszeminációja és tehetséggondozás a minőségi képzésért a Pannon Egyetemen projekt keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósulhatott meg.

Laborlátogatás a MOL ásványolajtanszéken

vehir.hu
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.