Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bővítené a kormány a kilakoltatási moratóriumot

2010. július 13. 2:01 // Forrás: MTI
A törvényjavaslat értelmében azokat sem lakoltathatnák ki, akikkel szemben ez lenne a következő lépés.

Rétvári Bence államtitkár, a javaslat beterjesztője hétfőn a parlamentben azt mondta: a moratórium a téli hónapok végéig, március 31-ig tartana és többek között azokra a természetes személyekre vonatkozna, akik máshogy nem tudják megoldani lakhatásukat, illetve azokra is, akik ezzel nem korlátozzák mások lakhatáshoz való jogát.

A javaslat az államtitkár expozéja szerint nem tesz különbséget abban, hogy milyen ok vezetett a kilakoltatáshoz, de nem jelenti azt, hogy minden érintett a lakásában maradhat a moratórium lejárta után. Ez egy ideiglenes lépés, amely arra szolgál, hogy időt és lehetőséget biztosítson az adósságkezelésre - közölte.

Rétvári Bence hangsúlyozta, a moratórium után és alatt fontos feladat vár az érintettekre. Olyan adósságkezelési intézményeket kell létrehozni, amely garantálja a követelés behajtását, de nem termeli újra a szociális problémákat. Az adósoknak alkalmazkodniuk kell az intézményrendszerhez és a felkínált segítségekhez, a megszokott életmódjukat rutinjukat egy felelősségteljesebbre kell cserélniük - mondta. Hozzátette: ősszel nyújtják be a parlamentnek a nemzeti eszközkezelő társaság megalakításáról szóló javaslatot.

vehir.hu
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.