Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

A gólyahír mellé plusz támogatás, a fiataloknak segítség jár az otthonteremtéshez

2024. április 30. 15:56
Az ”Otthon Veszprémben” részleteiről és az újszülöttek után járó támogatásról dr. Hegedűs Barbara alpolgármester tartott sajtótájékoztatót hétfő reggel a Városházán.

Az Ifjúsági Koncepció megújítása során az egyik legnagyobb igényként a lakhatási támogatás jelent meg, ezért a közgyűlés határozata szerint idén 30 millió forintot biztosít a város a fiatalok és munkavállalók lakhatási támogatására.

Az alpolgármester úgy véli a legkritikusabb időszak egy fiatal felnőtt életében, amikor kikerül a közoktatásból, ezért még ebben az életkezdési szakaszban van a legnagyobb támogatásra szükségük.

A támogatásra két pályázati kategóriát nyitnak meg, az igénybevehető teljes támogatási összeg nettó 300 ezer forintot jelent, amelyet az Ifjúsági Közalapítvány fog folyósítani. Pályázhatnak a 18-35 év közötti személyeknek, akiknek veszprémi állandó lakhellyel vagy tartózkodási hellyel kell rendelkezni, bérleti szerződéssel, és csak olyan veheti igénybe, akinek nincsen a tulajdonában ingatlan.

Az önkormányzathoz tartozó szerveknél vagy intézménynél dolgozó fiataloknak a támogatását is szeretné a város erősíteni, ezzel is vonzóvá tenni a köztisztviselői, közalkalmazotti pályát és a fiatal pályakezdők számára is szeretnének segítséget nyújtani. A másik kategóriában így a 18 és 30 évet betöltött közötti fiatalok pályázhatnak, szintén szükséges hozzá a veszprémi állandó lakcím, vagy ideiglenes tartózkodási hely, bérleti szerződés bemutatása. Csak olyanok pályázhatnak, akik veszprémi munkahellyel rendelkeznek, tehát kinevezés, munkaszerződés vagy munkavégzésre irányuló jogviszonyra van szükség a sikeres elbíráláshoz.

Az alpolgármester hozzátette, hogy bízik benne, ezzel olyan pályakezdő fiatalokat is tudnak segíteni, akik eddig talán nem Veszprémben éltek, de szeretnének a továbbiakban itt dolgozni.

Egy másik támogatási formáról is döntött a közgyűlés, az újszülöttek után járó támogatási lehetőséget Kovács Rajmund, önkormányzati képviselő javaslatára fogadták el, és dolgozták ki annak részleteit.

,,Az önkormányzat korábban egy kisebb csomag volt, amit az újszülöttek számára adtunk. Szerettük volna, hogyha most az újszülötteknek való támogatást egy kicsit modernebb formában tudjuk megadni, és ez pénzbeli támogatást fog jelenteni” – mondta el Hegedűs Barbara.

Erre az összegre minden veszprémi újszülött szülei pályázhatnak, olyanok, akiknek gyermeke 2024. január 1-je után született, fél évre visszamenőleg alanyi jogon járó és egyszeri 50 ezer forintos támogatást jelent.

Az újszülöttek támogatására összesen 20 millió forint keretösszeget különített el az önkormányzat, annak alapján, hogy az elmúlt öt évben átlagosan évente 387 veszprémi lakóhelyű kisgyermek született. 

A pályázatokhoz szükséges dokumentumokat, és részleteket Veszprém város honlapján mindenki megtalálja, a fiataloknak járó támogatására május 1-től lehet pályázni, és május 31-ig várjuk a pályázatokat, az újszülöttek szüleinek kérvényére folyamatos a folyósítás.

Balogh Dóra
Szalai Csaba
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.