A szeretetnyelv egy pszichoterápiai fogalom és összesen öt különböző fajtája van, amelyeket Gary Chapman amerikai író, párkapcsolati szakértő és házassági tanácsadó kategorizált 1992-ben. Ő arra jött rá, és úgy fogalmazta meg több évtizedes praxisa alapján, hogy a szeretet kifejezését és befogadását ugyanolyan módon tanuljuk, mint anyanyelvünket, mégis ahányan vagyunk, annyi nyelvjárásban beszéljük. Ahhoz, hogy jól működő és harmonikus párkapcsolatban élhessünk azonban nem csak a sajátunkat kell jól ismernünk, hanem rá kell jönnünk, hogy a másik felünk mitől érzi magát biztonságban és kiteljesedve mellettünk.
Sokszor nem egyértelmű, hogy mitől jelenik meg az állandó, zizgő feszültség otthon, mikor talán számunkra megfogalmazhatatlan, konkrét problémákat nem is tudunk felmutatni. Ez nem olyan egyszerű, mint mondjuk a fizikai abúzus vagy egy harmadik fél megjelenése, amikor nyíltan rámutatunk, hogy ez a pont, ami a végét jelenti az együtt töltött időnek. A lángoló szerelem, a kezdeti „rózsaszín köd” után lassan kúszik be az elhanyagoltság érzése a felek közé, és ha a szeretet küldője és befogadója nem értik egymást, egyszerűen csak elsorvad a lendület és a kommunikációs szakadékot akkor már nem biztos, hogy át lehet ugrani. Attól még, hogy valami tanulható, azonban nem biztos, hogy egyszerű is, és kompromisszumok nélkül csak stagnálni tudunk, előre haladni biztosan nem.
Egy gyors felsorolás alapján, biztosan rá tudunk bökni, hogy melyikben ismerünk saját magunkra. A verbális megerősítés, azaz az elismerő szavak az első csoport, amikor szóban fejezzük ki a másiknak, hogy akár fizikailag vonzónak tartjuk, vagy a belső tulajdonságait emeljük ki, vagy egyszerűen csak megdicsérjük a párunkat, amikor főz nekünk valamit, leviszi a szemetet, és nem szótlanul vesszük kézenfekvőnek, hogy erőfeszítéseket és gesztusokat tesz irányunkba a mindennapok során. A második a minőségi idő, az osztatlan figyelem a másikkal szemben. Itt egyáltalán nem a mennyiség a mérvadó, hanem, hogy az együtt töltött idő során nem kalandozunk el, nem a telefonunkat nyomkodjuk, hanem a fókuszunk középpontjába a másik jelenlétét helyezzük. Az ajándékozás a harmadik, ami lehet, hogy túl materiálisnak tűnik sokak számára, de itt sem az árcédula a legfontosabb, hanem az apróságok, hogy hogy szeretjük meglepni a számunkra fontos embert, a meglepetés tárgya pedig kifejezi, hogy gondoltam rád. A szívességek a negyedik csoport, amikor szívből cselekszünk a másik kedvére, és amikor a tettek veszik át a hatalmat a szavak felett. A testi érintés az ötödik és utolsó szeretetnyelv, amely talán a legemberközelibb, evolúciós késztetés, hiszen elég a babákra gondolni, akik az anyjuk testközelségében érzik magukat a legnagyobb biztonságban és nyugalomban.
Azonban, ahányan vagyunk, annyiféle családból származunk, annyiféle környezeti hatás ért bennünket. Egyszerre két ember soha nem tud ugyanolyan körülmények között szocializálódni. Ha belegondolunk még az ikreknél is vannak különbségek, talán csak perceken múlik, de egyszer az egyik az apja kezében van, a másik az anyjáéban, más lesz később számukra a legjobb barát, más ételeket szeretnek, a felsorolás végtelen. Végtelen behatás ér minket, amelyek végül személyiséget formálnak belőlünk a génjeinken túl, így evidensnek tűnik, hogy szeretni is csak másképp tudunk.
Egy pofonegyszerű példa, ha nekem az elismerő szavak számítanak, akkor én is folyton dicsérgetem a páromat, hogy milyen szép, és milyen kedves, ha neki azonban a tettek – és így a szívességek – a mérvadóak, akkor arra fog gondolni, ha ilyen sokat beszélsz arról, hogy mennyire szeretsz, miért nem segítesz kicsit többet otthon, miért nem mosogatsz el néha te helyettem. Nekem viszont ugyanúgy fájhat, hogy soha nem mondja, milyen okosnak tart, de lehet a táskámat mindig kiveszi a kezemből, és alám tolja a széket az étteremben. Akaratlanul, úgy, hogy a szeretet ott van és létezik, elmegyünk a másik mellett és a nap vége ezernyi félreértésbe és értelmetlennek tűnő vitába torkollik majd.
Nem csak egyetlen szeretetnyelvünk lehet, de biztosan van egy, ami kiemelkedően fontos és sokkal erőteljesebben jelenik meg, mint a többi. Az egyetlen út pedig a kommunikáció, ami szinte már elcsépeltnek tűnő kifejezés egy párkapcsolatban, de mindig odalyukadunk ki, hogy mégis a legfontosabb. Hiszen abban a pillanatban, hogy tisztába tesszük a másik számára, hogy nekem mennyit jelentenek a kedves bókok, vagy egy kettesben eltöltött nap, tudni fogja, hogy hogyan fejezze ki megfelelően az érzelmeit, és ez természetesen visszafele is igaz. Az sem biztos, hogy képesek vagyunk megugrani az évtizedes berögzüléseinket, de már akkor egy nagyobb lépést tettünk a kiegyensúlyozottabb közös életért, ha ismerjük az ok-okozatát a másik cselekvéseinek. Lehet, hogy nem mondja, hogy szép vagyok, de mindig kinyitja az autó ajtaját, és ez ugyan egy enyhén hullámos, de mégis csak egyenlőségjelet jelent kettőnk szeretete között.
A közösségi média világában, mikor lassan egyszerűbb lecserélni a partnerünket, mint egy koszos zoknit, ezek a felismerések rengeteget jelenthetnek azoknak, akik még vágynak valahol egy normális kapcsolatra, ami nem bukik el az első nehézségnél. Egyáltalán nem biztos, hogy a szomszéd Julcsi jobban szeret minket, mint a saját párunk, csak elképzelhető, hogy Julcsinak is az elismerő szavak a szeretetnyelve, mint nekünk, és ezért érezzük közelebbnek magunkhoz. Ezzel viszont talán lemondunk rengeteg más dologról, amitől egy kapcsolat valóban működhet, mert pár bókon kívül, a közös életszemlélet, a célok hosszútávon lehet sokkal többet jelentenek.
