Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kövér László vállalja a házelnökséget

2010. július 10. 12:14
Megkezdődött a Fidesz országos választmányának ülése szombat délelőtt Budapesten, a VIII. kerületi Polgárok Házában.

A tanácskozás előtt Kövér László választmányi elnök közölte, Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök őt fogja javasolni a Fidesz-frakciónak házelnökjelöltnek, és ő vállalja is a tisztséget. Kövér László újságírói kérdésre a házelnökjelöléssel kapcsolatban azt mondta: "a Fidesz-frakció előtt az elnök úr engem fog majd javasolni, és amennyiben a Fidesz-frakció támogat, akkor én leszek az egyik jelölt". Ha másnak más jelöltje van, akkor ő is a cédulára kerülhet, a húszéves gyakorlat azonban az, hogy a pártok induláskor megállapodnak a tisztségviselői pozíciók szétosztásában - jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy ha megválasztják őt az Országgyűlés elnökének, választ-e új választmányi elnököt a Fidesz, a politikus úgy válaszolt: jövőre lesz tisztújító kongresszusa a Fidesznek, jövőre lesz ez a kérdés esedékes; egyébként nincs semmilyen összeférhetetlenség a házelnöki és a választmányi elnöki pozíció között.

Arra a felvetésre, hogy volt-e benne bármilyen kétség a házelnöki szék elvállalásával kapcsolatban, Kövér László kifejtette: "nem szoktam visszautasítani a felkéréseket; tehát ebben az értelemben egyértelmű volt, hogy eleve nem zárkózom el egy ilyen felkérés elől. Természetesen ugyanakkor vakon és automatikusan semmilyen megbízatást épeszű ember nem fogad el, hanem előtte mérlegel, hogy tud-e igazán hasznára lenni annak az ügynek, annak a közösségnek, amelyiknek a képviseletében ezt a pozíciót elvállalja". Mint fogalmazott, eleve megtisztelőnek tekintette, és a végén az "esetleges kételyeket" is eloszlatva elvállalta a felkérést.

Kifejtette: a választmány szombati ülésén - az őszi önkormányzati választással kapcsolatban - elfogadja a megyei listákat és a budapesti listát, a főpolgármester-jelöltet és a megyei közgyűlési elnökjelölteket is. Egyetlen kikötés van: e szerint a szövetségesek tagjai közül az országos választmány elnöksége ezekre a listákra még vehet fel embereket.

vehir.hu
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.