Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az MSZP másképp csinálná

2010. július 9. 3:56 // Forrás: veszpremtv.hu
A szocialisták szerint együttműködés helyett, szemfényvesztés zajlik az országban – minderről és félelmeiről Pál Béla képviselő számolt be.

A Fidesz kormány megalakulása óta eltelt időszak lépései, valamint a törvénykezés sokkal inkább a szemfényvesztésről, mint együttműködésről szólt – kezdte mondanivalóját Pál Béla, az MSZP megyei elnöke a kormány-bírálatról tartott sajtótájékoztatóján, majd a Veszprém-Zirc vasútvonalra tett némi megjegyzést.

- Soha nem szűnt meg a vasúti közlekedés a szakaszon, nem szűnt meg a vonal, nem került bezárásra – állítja Pál Béla, aki szerint - többek között - az ő személyes szakmai felvetésére indult újra december közepétől hétvégenként és ünnepnapokon a vonat, az erőfeszítéseinek elismeréseként kiérdemelt oklevelet korábban már többször megismerhette a sajtó.

A kormány által benyújtott egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotása pedig mindenféle szakmai egyeztetés, hatásvizsgálat nélkül történt – jelentette ki.

- Sokkal komolyabban és szakszerűbben kellett volna előkészíteni a törvénytervezetet. Három pontot hiányolunk, az egyszeri nagyarányú adócsökkenést, melyet a Fidesz többször megígért a kampány során, és a devizahitelesek megsegítését. A tervezett intézkedések egy része pedig növeli a szegények és gazdagok közötti társadalmi különbséget – tett vészjósló megjegyzést végül a kormány munkájára.

Szausev Xénia
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.