Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem rosszabb, mint tavaly

2010. július 9. 2:36 // Forrás: MTI
A kormányszóvivő szerint az érettségi eredmények átlaga alapján nem állítható, hogy idén rosszabbul sikerültek volna a vizsgák.

Nagy Anna kormányszóvivő, a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelentekre reagálva kifejtette: az összesített érettségi átlag 2001-ben 3,44-ről indult, tavalyelőtt 3,55 volt, idén pedig ez a szám 3,62. "Nem látom azt, hogy ez valóban rosszabb lett volna" - mondta. A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írta, hogy a kétszintű érettségi öt évvel ezelőtti bevezetése óta az idén több tárgyból is drasztikusan romlottak a diákok eredményei.

Szakemberek véleményére hivatkozva a lap azt írta, hogy a korábbinál jóval alacsonyabb követelményszint az évek alatt a gyerekek ellustulásához vezetett.

Az Oktatási Hivatal adatai szerint a középszintű magyar nyelv és irodalom vizsgát a diákok átlagosan 56 százalékosra teljesítették a tavalyi 60,3 százalékos eredménnyel szemben - írta a Magyar Nemzet. Ez a lap szerint azt jelenti, hogy egy átlagos diák idén csak hármasra érettségizett magyarból a tavalyi négyessel szemben.

vehir.hu
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.