Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megnyílik dr. Horváth Balázs emlékszobája

2010. július 9. 0:23 // Forrás: Gárdos Olívia
Július 24-én, egyelőre ideiglenes helyén, megnyílik dr. Horváth Balázs emlékszobája Nagyvázsonyban.

- Régóta tervezett cél látszik megvalósulni azzal, hogy  július 24-én megnyílhat a Horváth Balázs emlékszoba Nagyvázsonyban – jelentette be dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő mai sajtótájékoztatóján.

- A megvalósuláshoz szükséges összeghez a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány által rendezett kulturális rendezvény és három civil szervezet által szervezett Nemzeti Vacsora bevétele – amelyen dr. Balsai István országgyűlési képviselő, Horváth Balázs barátja is részt vett - is hozzájárult. A két rendezvényen összesen 320 ezer forintot gyűjtöttek össze.

–Összesen 10 millió forintra lesz szükségünk ahhoz, hogy az emlékszoba végleges kialakításához megvásároljuk a rendőrség volt épületét–mondta Fábry Szabolcs, nagyvázsonyi polgármester.

Kilián László kapta azt a feladatot, hogy méltó módon kialakítsa az emlékszobát. Elmondta, hogy nem csak a rendszerváltás politikai légkörét szándékozik az emlékszobába varázsolni, hanem be szeretné hozni Horváth Balázs szellemiségét, belopni a néhai politikus magánéletének és kapcsolatrendszerének titkait.


 

vehir.hu
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.