Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ma indul a Sound

2010. július 8. 9:21 // Forrás: HBS
Csütörtök reggel megnyitotta kapuit az idei Balaton Sound, hazánk egyik legigényesebb fesztiválja.

Ma reggel kitárta kapuit a 4. Heineken Balaton Sound, a fiatalok már tegnap óta gyülekeztek a bejáratnnál.

A Heineken Balaton Sound esetében hagyománynak számít, hogy elővételben teltházasak bizonyos napok, előfordult már olyan év is, amikor valamennyi bérlet a kapunyitás előtt elkelt. Idén a legnépszerűbbnek a szombati program ígérkezik, amikor a Nagyszínpad fő fellépője DAVID GUETTA lesz, előtte a PENDULUM lép színpadra, a Burn Arénában pedig a kultikus német sztárt, PAUL KALKBRENNER-t várják sokan. Erre a napra 25000-nél is többen érkeznek Zamárdiba, azonban a szombati jegyek már elővételben elkeltek. A fesztivál többi napjára még kaphatók jegyek, bérlethez pedig korlátozott számban lehet még hozzájutni.

A szervezők felhívják mindenki figyelmét, hogy a fokozott érdeklődésre való tekintettel az M7-es autópályán és a fesztivál bejáratánál is jelentős, akár több órás várakozásra lehet számítani, ezért mindenkit arra kérnek, órákkal a fő fellépők kezdési időpontja előtt érkezzen a helyszínre.

vehir.hu
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.