Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Patkányhelyzet a Haszkovón

2024. március 26. 11:42
Hétfő délután „Rágcsálóveszély a lakótelepen” címmel sajtótájékoztatót tartott Benczik Gabriella (Párbeszéd-Zöldek) és Hartmann Ferenc (MSZP) önkormányzati képviselők a Haszkovó lakótelepen.
 

A Haszkovó u 31. és a 33. épületek lakói arról számoltak be a képviselőknek, hogy lakótelep egyes részein elszaporodtak a rágcsálók, a csatornafedelek környékén egyre többször látnak patkányokat az ottélők. A Haszkovó u. 35. ház lakói pedig Benczik Gabriellához fordultak azzal a problémával, hogy a rágcsálók már a házakban, sőt az emeleteken is megjelentek, ami közegészségügyi szempontból komoly veszélyt jelent.

,,Több éve húzódó problémáról van szó, és igaz, hogy történt már itt-ott intézkedés, de úgy gondolom, hogy az nem elégséges” – emelte ki Benczik Gabriella a sajtótájékoztatón.

A képviselők a polgármesterhez fordulnak, azzal a kéréssel, hogy az önkormányzat mielőbb avatkozzon be, és a közterületek rágcsálóirtásával és annak hatékonysági ellenőrzésével segítsék a lakókat, különös tekintettel az utánkövetésre, hogy az egyes beavatkozások eredményesnek mondhatóak-e.

,,Addig lenne fontos megoldani a problémát, amíg viszonylag lokális, és nem terjed tovább a város más pontjaira is” – tette hozzá Hartmann Ferenc az esemény zárásaként, felhívva a figyelmet a patkányok rendkívül gyors szaporodási képességére.

A társasházakon belül észlelhető rágcsálóprobléma megoldása a tulajdonosok kötelessége, annak sikere azonban csak a közterületek rendszeres rágcsálóirtásával és a hulladékgyűjtők környékének tisztántartásával érhető el.

Balogh Dóra
Szalai Csaba
további cikkek
Felgyorsultak az események a Sándor-palotában közélet Felgyorsultak az események a Sándor-palotában Sulyok Tamás köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában fogadta a parlamentbe jutott pártok vezetőit. Az államfő a választásokon győztes Tisza Párt elnökét, Magyar Pétert kéri fel kormányalakításra, a megbeszélésen azonban a leendő miniszterelnök az elnök távozását sürgette. A nap folyamán a leköszönő kormánypártok vezetőivel is egyeztetett az államfő, míg a Mi Hazánk Mozgalom óvást nyújtott be az eredményekkel kapcsolatban. tegnap 16:29 686 milliónyi probléma a Kutyapártnál közélet 686 milliónyi probléma a Kutyapártnál „…lehet, hogy jót tenne az országnak, ha egyszer lenne egy olyan választás, ahol a többség nem valaki ellen adja le a szavazatát, hanem valakire.” – Írta Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke a Facebookon, aki kutyapártos iróniával, de kellő komolysággal foglalta össze a párt helyzetét azután, hogy az egy százalékot sem sikerült elérni a választáson. tegnap 11:49 Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze közélet Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze Az egyértelmű választási eredményre tekintettel a köztárasági elnök Magyar Pétert előzetesen tájékoztatta arról, hogy az Alaptörvényben meghatározott feladatainak megfelelően az Országgyűlés alakuló ülésén hivatalosan is őt fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre – írta Sulyok Tamás államfő a Facebook-oldalán szerdán. tegnap 11:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.