Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megkezdődik a Veszprémvölgyi utca felújítása

2024. március 13. 13:18
Március 18-án felvonul a kivitelező, és megkezdi a Veszprémvölgyi utca felújítását. Az utcába csak a lakók hajthatnak be a munkálatok ideje alatt.

Hegedűs Barbara alpolgármester és Halmay Gábor önkormányzati képviselő szerda reggel a helyszínen tájékoztatták a sajtót a március 18-án induló felújítás részleteiről. Mint megtudtuk, a Modern Városok Program (MVP) keretén belül zajló felújítás június 30-ig tart majd, az utca több mint háromszáz méteren, az állatkerti parkoló és a vidámparki parkoló közötti szakaszon újul meg. 

Bruttó százmillió forintból a csapadékvíz-elvezetést oldják meg és a teljes útfelületet felújítják. A megújuló szakasz térkő burkolatot kap öt és fél méter szélességben. Az útpálya két helyen szűkül be a sziklafal miatt, ezeket a tervezés során figyelembe vették, a természeti képződményekhez nem nyúlnak hozzá, nem bontják meg azokat. Korszerűsítik a közvilágítást is: kicserélik a lámpakarokat és LED-es világítótesteket helyeznek fel. 

A felújítás idejére lezárják az érintett útszakaszt, oda csak a lakosokat engedik be. 

Halmay Gábor jelezte: egy népszerű, frekventált terület megközelíthetőségét javítja a beruházás, a Séd-völgy rekonstrukciója sikertörténet volt, és ideje az útfelületet is ehhez igazítani. Kérdésünkre Hegedűs Barbara elmondta: tervezik, hogy az utca második szakaszát is felújítsák egészen a Kiskúti csárdáig, a jelenlegi beruházás költségvetésébe azonban ez nem fért bele. A további rekonstrukcióhoz új forrást kell találni, az ilyen mértékű felújításokat az önkormányzat saját forrásából nehezen tudná finanszírozni, ezért is volt nagy segítség a kormány MVP-n keresztül nyújtott támogatása. Az alpolgármester megjegyezte: keresik a pályázati lehetőségeket a munka folytatására, az utca hátsó szakasza legkorábban 2025-ben kerülhet sorra. 

Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Április elejére elkészül a Szabadság tér útfelújítás Április elejére elkészül a Szabadság tér Varga Tamás, alpolgármester adott helyzetjelentést a belvárosi útszakasz és járdák felújításáról. 2025. március 20. 14:11 Új parkoló épül a Török Ignác utcában közélet Új parkoló épül a Török Ignác utcában A veszprémi Török Ignác utcában jelentős fejlesztés kezdődött el március 4-én, amelynek eredményeként egy új, rendezett parkoló épül. A jelenlegi murvás terület helyett egy korszerű, térkő burkolatú parkolót alakítanak ki, amely jobban megfelel a városi közlekedés igényeinek. 2025. március 7. 16:35 Március 3-án, hétfőn folytatódik a veszprémi Szabadság tér megújítása útfelújítás Március 3-án, hétfőn folytatódik a veszprémi Szabadság tér megújítása Március 3-án, hétfőn folytatódik a veszprémi Szabadság tér megújítása.  Az eddig felújított területet folytatva most a Horgos utcai kereszteződéstől a Brusznyai Árpád utcai lámpás kereszteződésig kap új aszfalt burkolatot a tér és megújulnak a járdák is. A felújítás alatt a forgalmi rend több alkalommal is változni fog, de a tér és a csatlakozó utcák forgalma teljesen nem szűnik meg: ugyanakkor több alakommal is változó terelésekre kell számítani. Ezekről a kivitelező időben tájékoztat majd. 2025. február 28. 12:29 Ütköztették a véleményeket a Kiskőrösi utca felújításával kapcsolatban Jeruzsálemhegy Ütköztették a véleményeket a Kiskőrösi utca felújításával kapcsolatban Januárban elindult és várhatóan az idei nyár végéig tart majd a Kiskőrösi utca felújítása, ami több lezárással és átalakítással jár együtt. Ezekről, valamint a beruházás műszaki tartalmáról tartottak lakossági fórumot péntek délután az utcában élőknek. 2025. január 20. 15:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.