A Veszprém Kosárlabda Klub egy rendkívül biztató, négy győzelemből és csupán egy vereségből álló széria után hullámvölgybe került, elveszítve zsinórban két idegenbeli találkozót. Fontos volt tehát Alex Geddes együttese számára az ASE U23 ellen, hogy újra sikerrel zárjon egy találkozót és továbbra is harcban maradjon a rájátszást jelentő helyekért.
Remekül kezdte a Veszprém a mérkőzést, és szűk hat perc alatt sikerült tízpontos előnyt elérnie 2-6-os állásról fordítva, elsősorban Moore és Varga kosarainak köszönhetően. A másik oldalon Pajor igyekezett húzni csapatát (6. perc: 16-6). Moore továbbra sem lassított és már kétszámjegyű pontszámnál járt a negyed kétharmadánál, miközben tovább nőtt a távolság. Aztán Madár és Takács egy-egy triplával becsatlakozott a hazai pontgyártásba, ezzel húsz egység fölé nőtt a különbség az első felvonás végére (10. perc: 32-10).
A második negyed Takács két büntetőjével indult, amire Bene felelt egy kintivel. Erre viszont Madár is bedobott egy triplát, majd Szabó duplája érkezett. Krkljes szerezte meg első kosarát veszprémi színekben hazai pályán, miközben a másik oldalon csak egy-egy büntető érkezett. Inalegwu és Varga trojkái váltották egymást. Krkeljes egy jó büntetője majd labdaszerzése után Madár ziccerezett, ezzel már harminc pont volt a bakonyiak előnye (15. perc: 49-19). Prodanovic hármasa és Moore duplája után Pajor talált be kintről a másik oldalon. Prodanovic két és Takács három pontjával tovább távolodott a VKK. Pajor egy jó büntetője után Varga még szerzett egy duplát ezzel jelentős különbséget elérve a nagyszünetre (20. perc: 66-27).
Közel két percet kellett várni a harmadik etap első kosarára, ez a paksi Inalegwu nevéhez fűződött, ám erre Varga egyből dobott egy hármast, ezzel elérve a negyven pontos távolságot. Annak érdekében, hogy ez megmaradjon, Takács osztott ki egy blokkot. Arnold aztán betalált, de Prodanovic gyorsan válaszolt. Arnold ismét eredményes volt a palánk alól, de ekkor jött Szabó három, majd Takács két pontja. Inalegwu kettesére Moore felelt (25. perc: 78-35). Ezt követően egymást váltották a kosarak, a hazai oldalon Moore öt, Szeifert pedig három egységgel járult hozzá a tetemes előny megtartásához, sőt növeléséhez. Strasszer törte meg a kisebb pontcsendjét a vendégeknek, miközben a hazai oldalon Scheff is lehetőséget kapott. A negyed utolsó pontjai Krkljes büntetői voltak (30. perc: 89-44).
Az utolsó tíz perc Takács, Pajor és Szeifert tripláival vette kezdetét, majd Takács ismét betalált kintről, amire Inalegwu egy kettessel válaszolt. Erre Krkljes is elsüllyesztett egy távolit, átlépve a száz pontot csapatának és elérve az ötven pontos előnyt. Pajor büntetőivel igyekezett kozmetikázni, majd Arató is betalált, ám erre már Krkljes felelni tudott. Arnold és Pajor talált be a vonalról, a hazai oldalon pedig Prodanovic talált be. Erre Nagy válaszolt kintről. Birkás két szép duplájával ismét ötven pont felett volt a különbség (36. perc: 109-58). Pajor a vendég, Prodanovic és Varga a hazai oldalon folytatta a kosarak sorát. Bene két triplát jegyzett az utolsó két percben, amire Prodanovic egy duplával felelt, míg a találkozó utolsó kosarát a paksi Sáfrán jegyezte (40. perc: 115-70).
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport, alapszakasz, 21. forduló:
Veszprém Kosárlabda Klub–Atomerőmű SE U23 115-70 (31-10, 34-17, 23-17, 26-26)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 200 néző. Vezette: Jakab, Gruber, Szőts
Veszprém: Szabó 7/3, Madár 10/6, Varga 17/12, Prodanovic 17/3, Moore 26
Csere: Scheff, Takács 16/12, Krkljes 12/3, Szeifert 6/6, Birkás 4
Edző: Alex Geddes
ASE U23: Pajor K. 10, Sólymosi, Pajor D. 15/9, Nagy 5, Sáfrán 5
Csere: Inalegwu 11/3, Barcza, Bene 9/9, Arnold 11, Arató 2, Strasszer 2
Edző: Morgen Frigyes
Edzői értékelés
Alex Geddes: – Fantasztikus teljesítmény volt a mai a részünkről, nagyon fontos volt ez az eredmény számunkra a bajnokságban elfoglalt helyünk szempontjából. A Paks a vártnál fiatalabb kerettel érkezett, így lehetőség nyílt a mi fiatal játékosaink számára is, hogy több időt kapjanak. Különösen a tizenhat éves Scheff Milánt szeretném kiemelni, aki tizenhárom percet töltött a pályán. Remek alkalom volt tehát ez a meccs a fiataloknak, hogy tapasztalatot gyűjtsenek ezen a szinten, és több olyan dolgot is gyakoroljunk, amelyeken az edzésen dolgozunk. Remélem, ezt a mai formát tovább tudjuk vinni a Győr ellen.
Morgen Frigyes: – Sajnos rendkívül tartalékosan tudtunk érkezni a mai napra. Ettől függetlenül nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert mindenki igyekezett a saját fizikai határain belül jól teljesíteni.