Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tárgyakon és történeteken keresztül elevenedik meg a történelem

2024. február 20. 19:59
Új állandó tárlattal köszönti a tavaszt a Laczkó Dezső Múzeum. Még töltik a vitrineket, jövő péntektől azonban bárki megtekintheti a Veszprém történelmét a tárgyakon keresztül bemutató kiállítást.

Emlékgép címmel nyílik meg a Laczkó Dezső Múzeum új állandó kiállítása február 29-én, melyben a múzeum több mint százéves történelme során gyűjtött tárgyain keresztül elevenedik meg a múlt. A város történelmét már egészen a neolitikumtól kezdve nyomon követhetjük: megtekinthetjük a kétezres évek elején, a Jutasi út mentén feltárt újkőkorszaki településen talált leleteket, a Kossuth utca alatt meglelt bronzkori tárgyakat, utunk pedig egészen a közelmúltig vezet: az egyik vitrinben csehszlovák vekkereket csodálhatunk meg. 

A koncepció az, hogy a tárgyak történetein keresztül a személyes és a közösségi történetek is megelevenedjenek előttünk. Amikor Tóth G. Péter vezető kurátor hétfő délelőtt körbevezette a sajtó munkatársait a bemutatótérben, még javában folyt a munka: épültek a látványelemek, érkeztek a tárgyak – Vetési Albert bársony miseruháját a szemünk előtt helyezték el oda, ahol jövő péntektől bárki megnézheti. Sok kiállítandó anyag még nem került a helyére, így nehéz képet alkotni arról, milyen lesz a végeredmény; hallottunk viszont néhány olyan történetet, amelyeket – ha a látogatók számára is befogadható formában tálalják a tárgyak mellé – valóban érdemes megismerni. 

A Laczkó Dezső Múzeum felvetése az, hogy az egyéni történeteken keresztül – legyenek azok hétköznapiak vagy sorsfordító emberi tragédiák – könnyebben kapcsolódhatunk városunk történelméhez is, elvégre az sem más, mint az itt élt emberek történeteinek összessége. Ezúttal nem – vagy nem csak – a történelemkönyvekből ismerős narratíván vezetnek végig minket, hanem átérezhető, azonosulható epizódokon keresztül érthetjük meg, hogy a száz meg ezer éve itt élt emberek sem különböztek annyira tőlünk: éltek, szerettek és (olykor tragikus körülmények között) meghaltak. A tárgyaik pedig, melyek tanúi voltak ezeknek a régmúlt időknek, most láthatóvá válnak, hogy elmeséljék nekünk a történetüket. 

A kiállítás ünnepélyes megnyitóját február 29-én rendezik meg, a nagyközönség számára március 1-jétől látogatható. 

Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Víztükör és teagőz Víztükör és teagőz Nagyvári Csaba festményeiből nyílt kiállítás az Íródeákban pénteken. 2024. április 23. 14:01 Indul a jegyértékesítés a Gyárkert idei koncertjeire! Indul a jegyértékesítés a Gyárkert idei koncertjeire! Nyáron újra koncertek, a magyar zenei élet kiemelkedő előadói várják a közönséget a veszprémi Gyárkert Kultúrparkban - közölték a szervezők kedden.  2024. április 23. 11:53 Olaszországig vitték Veszprém kulturális főváros jó hírét a helyi balett növendékek, akik már a profikkal is felveszik a versenyt Olaszországig vitték Veszprém kulturális főváros jó hírét a helyi balett növendékek, akik már a profikkal is felveszik a versenyt Martha Graham amerikai táncosnő szerint a legnagyobb táncosokat nem a tudásuk, hanem a szenvedélyük teszik naggyá – az élet pedig újra és újra bizonyítja, ez mennyire igaz. Március 22–24. között az olaszországi Lecce városában mutathatták meg tehetségüket és képviselhették Veszprémet a Victoria Art & Sport Egyesület, illetve a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola balerinái: a X. IBCDC Domenico Modugno Nemzetközi Balett- és Kortárstánc versenyen nem várt kihívásokkal szembesültek, ráadásul először versenyeztek profi kategóriában, elhivatottságuk mégis a dobogóra repítette őket, bizonyítva, Veszprém méltán lett kulturális főváros.  2024. április 23. 17:42 Kutyacsaholás a színházban állatvédelem Kutyacsaholás a színházban Van kutyabarát kávézó, étterem, könyvtár, hivatal, de egy színházban eddig meglepő lett volna négylábúakkal találkozni. A Veszprémi Petőfi Színház viszont most ebben is formabontó volt, ugyanis a VII. Lélektől Lélekig Fesztiváljának szombati napján az állatvédelemnek és a felelős állattartásnak is szentelt egy beszélgetést, így pedig a teátrum előcsarnokában az érdeklő közönség soraiban feltűnt több kutya is. 2024. április 21. 14:14

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.