Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Akkora gyomrost kap a szervezetünk az időjárástól, mint nagyon ritkán

2024. január 18. 9:02
A következő huszonnégy órában úgy kergetik egymást az időjárási frontok, mint a rajzfilmben Tom és Jerry, attól pedig ne lepődjön meg senki, ha az, amit a fejében érez hasonló lesz, mint amikor a macskát fejbe találja egy serpenyő. Néhány fájdalomcsillapító tüneti kezelésnek jó lehet, de a szakember több fontos tényezőre is felhívja még a figyelmet, amit a csütörtökről péntekre virradó frontok okozhatnak.

Csütörtökön eleinte többnyire borult lesz az ég felettünk, többszöri esővel, záporesővel. Délután szakadozik, csökken a felhőzet. Eleinte élénk, időnként erős délnyugati szél fúj, ami estére mérsékelt északnyugatira vált. A hőmérséklet reggel 6°C, délután 11°C körül ígérkezik. Péntekre virradóra viharos északnyugati széllel érkezik a fagyos levegő. Kevés hó sem kizárt. A hétvége napos, száraz, téli időt ígér.

Nem kell meteorológusnak lenni ahhoz, hogy a Vmeteo iménti gyors előrejelzéséből is feltűnjön, hogy az egyik napról a másikra történő körülbelül 15-20 °C-os hőmérsékletingadozás minden, csak nem az emberi szervezetet kímélő kellemes átmenet. Gyakorlatilag januárból teleportálunk áprilisba, majd vissza januárba, ez pedig számos kellemetlen élettani hatással is együtt jár, ahogy arra Pintér Ferenc, meteogyógyász is felhívta a figyelmet az Indexnek adott interjújában.

Hogy az időjárásváltozásra való érzékenység mennyire érinti a társadalom nagyrészét, arra jó példa, hogy a felmérések szerint az emberek 30%-a megérzi, ha erős légnyomáskülönbséggel megérkezik egy melegebb, vagy hidegebb légtömeg fölénk. És ez nem csak az idős, krónikus betegséggel küzdő emberek keresztje a mindennapokban, egyre több a fiatal felnőtt is, aki produkálja a tüneteket. Ráadásul a számuk egyre jobban nő, hívta fel a figyelmet Pintér Ferenc. Az utóbbi években 5-10%-kal.

De, hogy milyen tünetek is azok, amelyek az időjárásváltozás számlájára írhatók, azokat sokan jól ismerik: fejfájás, koncentrációzavar, alvászavar, magas vérnyomás, fáradékonyság, ingerlékenység, hogy csak a legáltalánosabbakat említsük. Szélsőséges esetben szorongás, de még pánikroham is kialakulhat.

Persze ezek legtöbbje múlandó tünet, ugyanakkor nem árt figyelni azoknak az időjárás-előrejelzéseket, akik valamilyen érrendszeri betegséggel küzdenek, hiszen igazoltan ilyenkor több a stroke-os és infarktusos esethez riasztják a mentőket. Még óvatosabban kell autóba ülni, hiszen a koncentrációzavar miatt a közúti baleset esélye is megnövekszik az ilyen időszakban.

A meteogyógyász külön kitért a gyermekekre is, akik ugyanúgy ki vannak téve az ilyen változásoknak, főleg amiatt, hogy javarészt légkondicionált környezetben nőnek fel, a szabadban kevesebb időt töltenek így pedig szervezetük kevésbé alkalmazkodóképes.

Ebből is következik, hogy a frontok negatív hatása ellen az egyik legjobb védekezés, ha minél több időt töltünk a természetben, valamint azokon a napokon, amikor a humánmeteorológusok előre jelzik a frontokat, csökkentsük a mentális és fizikai terhelést. Ezenkívül javallott a rostgazdag táplálkozás, a rendszeres testmozgás és vitaminpótlás. Amennyiben pedig továbbra is fennállnának a frontokkal összefüggésben lévő panaszok, érdemes orvoshoz fordulni, mert a lehetséges, hogy más, rejtett betegség okozza ezeket.

vehir.hu
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. 2026. február 1. 9:09 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58 Mozgás és táplálkozás egyszerű harmóniája életmód Mozgás és táplálkozás egyszerű harmóniája Amikor valakiben megszületik az elhatározás, hogy addigi, kényelmesebb életvitelét felfrissíti és beilleszti a mindennapi rutinok sorába a rendszeres testmozgást, hatalmas lépést tett egy egészségesebb, stresszmentesebb, hosszabb élet felé. Viszont ahhoz, hogy a sikerélmények minél hamarabb megtalálják az embert, fontos figyelni az edzéstervvel harmonizáló táplálkozásra is. 2026. január 19. 15:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.