Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

A Don-kanyar hőseire emlékeztek, idén is indul emlékmenet

2024. január 10. 20:43
Nyolcvanegy évvel ezelőtt, 1943 januárjában a szovjet túlerő felőrölte a Don folyó partján harcoló második magyar hadsereget. A harcok veszprémi áldozataira emlékeztek szerda délután a Komatkút téri második világháborús emlékműnél.

A szovjetek 1943. január 12-én törték át a védelmi vonalakat, és néhány nap alatt felőrölték az ellenállást. A több mint kétszázezer magyar katonából álló második hadsereg a történészek szerint mintegy 130 ezres veszteséget szenvedett el: ötvenezren haltak meg, csaknem ugyanennyien sebesültek meg, és csaknem harmincezren estek hadifogságba – közülük csak kevesen térhettek haza. A halálos áldozatok számát részben a harctéren elesett katonák, részben a gyalogos visszavonulás közben éhezés vagy fagy miatt elhunytak adják. 

A doni hősökre több rendezvény keretében is megemlékeznek Veszprémben: szerda délután a Komakút téri második világháborús emlékműnél helyeztek el koszorúkat, az önkormányzat képviseletében Hegedűs Barbara alpolgármester hajtott fejet az elesett katonák emléke előtt.

Pénteken a Bajcsy-Zsilinszky utca 2. előtti emléktáblánál rendeznek megemlékezést, a történelmi eseményeket Rainer Pál történész fogja felidézni. 

Január 19-én emlékmenetet rendez a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) Veszprém Megyei Egyesülete. Az önként jelentkező katonák és civilek 26,5 kilométert tesznek meg: reggel fél kilenckor Devecserből indulnak, a következő állomások pedig Pusztamiske, majd Halimba és Padragkút világháborús emlékművei, ahol a menet résztvevői koszorúzással és gyertyagyújtással tisztelegnek az elhunyt katonák és civil áldozatok emléke előtt, bevonva a települések civil szervezeteit. Este hattól Ajkán, a református templom mellett lévő második világháborús emlékműnél rendeznek fáklyás főhajtást, ahol Navracsics Tibor, a térség parlamenti képviselője mond beszédet. 

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.