Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Máthé Dominik: Kielcében mindig a BL négyes döntője és a győzelem a cél

2023. december 28. 19:56 // Forrás: MTI
Máthé Dominik válogatott jobbátlövő szerint a lengyel Industria Kielce kézilabdacsapatánál mindig a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutás, valamint minden megnyerhető trófea elhódítása a cél, ezért is döntött úgy, hogy elfogadja a klub ajánlatát és a nyártól ott folytatja pályafutását.

A 24 éves játékos az M4 Sportnak csütörtökön elmondta, sokat jelentett neki az is, hogy Talant Dujshebaev vezetőedző többször is beszélt vele és biztosította arról, hogy számít a játékára.    

"Kerestek Veszprémből is, de az nem volt annyira komoly, mint az a három, amelyek közül döntenem kellett. A Kielce mellett a Szeged és a Wisla Plock volt a lehetőségek között, a döntés pedig nem volt könnyű, de az említett okok miatt végül a lengyel csapatot választottam" - nyilatkozta Máthé, aki szerint jelenlegi klubjánál, a Paris Saint-Germainnél a hosszú sérülése is közrejátszhatott abban, hogy nem akartak vele szerződést hosszabbítani.

"Felemás érzéseim vannak, mert az ott töltött időszakban volt, hogy nem éreztem az edző bizalmát, ugyanakkor olyan időszak is akadt, amikor rendszeresen játszottam és jól is ment a játék" - mondta és hozzátette, mivel világsztárokkal játszhatott együtt, nemcsak személyiségében, hanem a játékában is sokat fejlődött Franciaországban.

Fotó: Industria Kielce FacebookFotó: Industria Kielce Facebook

"Érettebb játékos lettem, most már több olyan szituáció van, amelyben megfontoltabb vagyok és átgondolom, hogy lőnöm, vagy passzolnom kell-e" - fogalmazott a jobbátlövő, akinek Kielcében a vezetőedző fiával, Alex Dujshebaevvel kell majd ezen a poszton megküzdenie a csapatba kerülésért.

"Azt gondolom, hogy ő a világ három legjobb jobbátlövője közül az egyik, így nem lesz könnyű dolgom, de arra számítok, hogy ő is sokat segít majd nekem. Az sem lesz baj, ha csak a lengyel bajnokságban jutok lehetőséghez, vagy ott játszom többet, csak pályára tudjak lépni" - mondta Máthé.

A 39-szeres válogatott játékos a párizsi klubnál még rá váró feladatokról elmondta, a bajnokságban jól állnak, azt február-márciusban el tudják dönteni, közben pedig a Bajnokok Ligájában kell majd javítaniuk. Kijelentette, a PSG-nél is a BL négyes döntőjébe jutás a cél, a Francia Kupában pedig szeretnék beverekedni magukat a döntőbe.

Máthé úgy fogalmazott, soha nincs kizárva, hogy visszatér Magyarországra, egyelőre azonban külföldön akart maradni.

A sérülése miatt a világbajnokságot kihagyó játékos a január 10-én kezdődő Európa-bajnokságról beszélve kiemelte, a válogatott első, Montenegró elleni mérkőzése kulcsfontosságú lesz, azt mindenképpen meg kell nyerniük.

"Úgy érzem, hogy az elmúlt pár év legerősebb magyar kerete lesz ott az Eb-n, ha pedig a védekezésünk összeáll és jó kapusteljesítményekkel párosul, akkor bámelyik ellenféllel fel tudjuk venni a harcot. Vannak fiatal játékosaink, akiket segíteni kell, nekik nagy szükségük lesz a bizalomra. Ha Montenegrót le tudjuk győzni, akkor utána remélhetőleg a szerbekkel játszunk majd egy ki-ki meccset" - jelentette ki. A magyarok a montenegróiak és a szerbek mellett az izlandiakkal találkoznak még a németországi kontinenstorna csoportkörében.

Máthé Dominikről novemberben derült ki, hogy távozik a párizsi klubtól, ahová tavaly nyáron igazolt. Az elmúlt két idényben BL-döntős Kielce múlt pénteken jelentette be, hogy az átlövő 2027-ig tartó szerződést írt alá a klubbal.

vehir.hu
további cikkek
Krakovszki Zsolt visszatér Győrbe férfi kézilabda NB I Krakovszki Zsolt visszatér Győrbe Krakovszki Zsolt válogatott jobbszélső a szezon végén távozik a német élvonalbeli HSG Wetzlar csapatától és visszatér a győri ETO University HT együtteséhez. tegnap 14:10 Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata nyerte a Spanyol Kupát kézilabda Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata nyerte a Spanyol Kupát Ogonovszky Eszter csapata, a bajnok Super Amara Bera Bera - címét megvédve - megnyerte a női kézilabda Spanyol Kupát, miután a vasárnapi döntőben 30-21-re legyőzte a Replasa Beti-Onakot. 2025. március 16. 19:38 Férfi kézilabda Eb-selejtező: hazai pályán döntetlen Montenegró ellen férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda Eb-selejtező: hazai pályán döntetlen Montenegró ellen A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-29-es döntetlent játszott Montenegróval az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. 2025. március 16. 19:31 Európai kézilabdaligák: Szöllősi-Schatzl két góllal mutatkozott be a Metz-ben kézilabda Európai kézilabdaligák: Szöllősi-Schatzl két góllal mutatkozott be a Metz-ben Az Európa-bajnoki bronzérmes Szöllősi-Schatzl Nadine két góllal járult hozzá a címvédő és listavezető Metz HB 33-16-os győzelméhez a Toulon Métropole Var HB otthonában a francia női kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. 2025. március 15. 8:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.