Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. június 14. Vazul
Veszprém
19°C
2024. június 14. Vazul
Veszprém
19°C

Öt település, öt intézménye újult meg a Magyar Falu Program keretében

2023. december 15. 16:43
Csütörtök délelőtt tartott sajtótájékoztatót a Veszprémi Tankerületi Központ, amelynek keretében a Magyar Falu program támogatta ,,Iskolaépület felújítása és iskolai tornaterem, tornaszoba fejlesztése" elnevezésű projekt eredményeiről számoltak be.
 

Öt helyszínen tudtak a pályázat keretéből fejlesztéseket megvalósítani, száz százalékosan a magyar kormány támogatásával, összesen 128 millió forint összegben.

A pályázat sikereiről részleteiben Szauer István, a Veszprémi Tankerületi Központ igazgatója beszélt. Szentkirályszabadjával kezdte a sort, ahol a Szent István Király Általános Iskola vizesblokkjait érintette a felújítás. 1985-ben adták át az iskolát, azóta a nyílászárók cseréje óta egyéb felújítás nem történt meg az iskolában, mostanáig. Orvosolták a szennyvízelvezetési problémákat, a vezetékek cseréjével, illetve a teljes vizesblokkot felújították, beleértve a burkolatot, az ajtók cseréjét is.

Szauer IstvánSzauer István

Széplaki Zoltán, a szentkirályszabadjai iskola igazgatója megköszönte a lehetőséget, és elmondta a négy darab vizesblokk teljeskörű felújítása nagy öröm a gyerekeknek is, hiszen heti rendszerességgel adódtak problémák, így viszont kulturált körülmények között használhatják végre az iskola tanulói.

Jásdon, a Csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskola Jásdi Tagintézménye egy kis iskola, de igazi családias, békés hangulatú intézmény – folytatta Szauer István. A palatető felújítása vált most időszerűvé, 28,6 millió forint összegben cserélték ki a teljes tetőszerkezetet. Az önkormányzat ekkor nyújtott be TOP-os pályázatot is, így az energetikai megújításokat kiegészítve történt meg a Magyar Falu Program fejlesztése, így az iskola látványos és újszerű képet nyújt.

Ferencz Istvánné megbízott intézményvezető a gyerekek és szülők nevében is megköszönte a közös munkát, ami gyors és gördülékeny volt, és nagyon boldogan vették birtokba a teljesen új külsőt kapott, korszerű iskolát.

Borzvaváron, a Porvai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 24,3 millió forint pályázati összegből alakítottak ki az iskola B-épületében egy számitástechnikai termet, egy szertárt és egy illemhelyet. Korszerűsítették az elektromos hálózatot az egész épületben, illetve a villám- és érintésvédelmet is.

Kevésbé látványos, de annál fontosabb pályázati támogatásból megvalósult fejlesztések is történtek, mint például Herenden, a Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, amely csapadékvízelvezetési problémákkal küzdött. A teljes csatornarendszert kicserélték a felszín alatt, illetve megerősítették az épület oszlopszerkezetét is.

Horváthné Páter Beatrix igazgató elmondta, hogy 1996 óta kap terhelést a tornaterem, a mindennapos testnevelési órák miatt. Nagy öröm számukra, hogy sikerült a szivárgást megszüntetni, a repedéseket eltűntetni, mindezt úgy, hogy a kivitelezők úgy oldották meg a problémát, hogy a tornaterem egyik felét továbbra is lehetett használni, így az oktatás zavartalan maradt. Október 2-án kezdődtek a munkák, és őszi szünet utáni első nap már vissza is kapták az iskolát a teljes felújítás után.

Pétfürdőn 15 millió forintból újult meg a tornatermi rész, a statikai megerősítésre helyezve a hangsúlyt, hiszen itt is, Herendhez hasonlóan a repedésekkel és a szerkezeti mozgással volt a fő probléma.

Ferencz Istvánné, Kőmíves Judit és Szauer IstvánFerencz Istvánné, Kőmíves Judit és Szauer István

Kőmives Judit igazgató elmondta, hogy az épület a nagy esőzések miatt már egy ideje elkezdett süllyedni, különösen a tornatermi szárny, és nagyon rossz állapotok uralkodtak. Nagyon hálásak, hogy a pályázati segítséggel, kulturált körülmények között, balesetveszély nélkül tudják használatba venni a tornatermet.

Szauer istván elmondta, feladat van még bőven, igyekeznek minden pályázati lehetőséget megragadni a jövőben is, hogy az intézmények megkaphassák a segítséget, és méltó körülmények között taníthassák a jövő generációját.

Balogh Dóra
Domján Attila
további cikkek
Nincs teljes egyetértés a veszprémi közszereplők körében sem, hogy ki nyeri az Eb-t EURO-2024 Nincs teljes egyetértés a veszprémi közszereplők körében sem, hogy ki nyeri az Eb-t Szombaton délután Svájc ellen elkezdődik a magyar labdarúgó-válogatottnak is az európai kontinensviadal, a csapattal szembeni elvárások pedig a veretlenül megvívott csoportmérkőzések után tovább nőttek. De vajon mire számítanak a csapattól az ismert veszprémi közéleti és kulturális szereplők? Városvezetőt, egyházi elöljárót, sportolót, zenészt és rendőrkapitányt is kérdeztünk erről, valamint arról, hogy ők kit várnak végső győztesként az Európa-bajnokságon. ma 14:13 Köszönet a veszprémi pedagógusok hűségéért! Köszönet a veszprémi pedagógusok hűségéért! A pedagógusokat ünnepelték csütörtök délután a Lovassy László Gimnáziumban, ahol átadták a Ranolder-díjakat. ma 11:25 Szinetár Miklóssal, Puzsér Róberttel, de veszprémi alkotókkal is érkezik az Ünnepi Könyvhét Szinetár Miklóssal, Puzsér Róberttel, de veszprémi alkotókkal is érkezik az Ünnepi Könyvhét Június 20-22. között rendezi Veszprém az Ünnepi Könyvhetet. Az eseményt Gryllus Dániel, a Kaláka Kossuth-díjas zenésze nyitja meg. tegnap 17:53 Can you make it? – A Pannon Egyetem három volt diákja telefon és pénz nélkül vágott át Európán Can you make it? – A Pannon Egyetem három volt diákja telefon és pénz nélkül vágott át Európán Mi kell ahhoz, hogy készpénz, hitelkártya és mobiltelefon nélkül, egy tálca Red Bullt valutaként használva vágjunk át fél Európán? Ezt a kérdést válaszolta meg három volt diákja a Pannon Egyetemnek, Horváth Ádám, Csrepka Máté és Hutvágner Dániel, amikor részt vettek a Red Bull „Can You Make It?” kihívásban. A verseny során 1257 nevű csapatukkal Milánóból Berlinbe utaztak, összegyűjtve a legtöbb pontot a magyar csapatok közül. tegnap 14:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.