Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Haszkovó-lakótelep is bekapcsolódott az adventi programokba

2023. december 11. 19:53
Vasárnap megnyitott a Kálvin-parkba szervezett vásár és koncertsorozat Haszkovó advent néven.

A Virágzó Veszprém Egyesület már régóta aktív a lakótelepen és immáron negyedik éve szervezik meg a városrész lakóinak igényeire szabott karácsonyi vásárt és programsorozatot az adventben, függetlenül attól, hogy a Kossuth utcán van-e, vagy mint idén, nincs karácsonyi vásár. 

A Haszkovó adventre keresztelt rendezvénysorozat vasárnap indult az ilyenkor elvárt forralt boros bódékkal, kürtőskaláccsal, gyerekjátékokkal és színpadi programokkal.

Jung Edina, az egyesület elnöke és a Haszkovó advent főszervezője a vasárnap délutáni megnyitón köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal vagy támogatásukkal segítettek idén is megszervezni az eseményt, köztük az önkormányzatnak, valamint a református gyülekezetnek, akiknek a részéről Závodi Zsuzsanna lelkész személyesen is jelen volt a megnyitón.

Hozzá hasonlóan Porga Gyula, Veszprém polgármestere is ellátogatott a Haszkovó adventre. A városvezető köszöntőjében úgy fogalmazott: minden embernek különböző szinteken megvan a maga közössége, először a család, majd a lakóhely és ezután a település. Mindegyik esetében fontos otthonosan és biztonságban érezzük magukat, az ilyen rendezvények, mint a Haszkovó advent pedig nagyban hozzájárulnak, hogy lakhelyünkön minden adott legyen ehhez.

A rendezvénysorozat nem merül ki csupán az árusok és vendéglátósok kínálatában, egészen december 22-ig szerveznek koncerteket és színpadi produkciókat.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Régi-új vezetők a veszprémi szakképzés élén Veszprémi Szakképzési Centrum Régi-új vezetők a veszprémi szakképzés élén A kedvezőtlen demográfiai trendek ellenére a szakképzés folyamatosan bővülni tud. Hogy pontosan miért lehet ez, arról is beszélt a Veszprémi Szakképzési Centrum két vezetője egy háttérbeszélgetésen, Kavalecz Gábor, aki januártól a főigazgatói székből ült át a kancelláriba, az ő helyét pedig Kövesdi Anett foglalta el az intézmény szakmai vezetésében. tegnap 14:19 Veszprém feladata, hogy élhető feltételeket biztosítson közgyűlés Veszprém feladata, hogy élhető feltételeket biztosítson A következő öt év Gazdasági Programjáról is döntöttek a márciusi közgyűlésen csütörtökön. tegnap 22:02 Parasztviselet nótakísérettel nyugdíjas Parasztviselet nótakísérettel Az Ezerarcú Bónusz Szenior Klub meghívására Káplán György énekművész tartott színes előadást március 25-én, kedden a magyar parasztviseletről az Agórában. tegnap 11:02 Donald Trump huszonöt százalékos vámot jelentett be minden külföldről az Egyesült Államokba behozott gépjármű után közélet Donald Trump huszonöt százalékos vámot jelentett be minden külföldről az Egyesült Államokba behozott gépjármű után Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki minden külföldön gyártott importált gépjárműre április 2-tól - jelentette be Donald Trump elnök szerdán. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.