Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C

Karikó Katalin diákévei a Lovassyban

2023. november 28. 15:35
A Nobel-díjas magyar biokémikus diákéveinek dokumentumai mellett a legérdekesebb, tudományhoz kötődő kitüntetéseit, elismeréseit is megmutatja a Szegedi Tudományegyetem által gondozott kiállítás a Lovassy László Gimnáziumban.

A kiállítást hétfőn nyitották meg a gimnáziumban, a meghívott vendégeket és a sajtó képviselőit az intézmény igazgatója, Schultz Zoltán köszöntötte. Az igazgató kiemelte: a Lovassy tanárainak szemlélete mindig is az volt, hogy kritikus és tudományos gondolkodásra neveljék a diákokat, és arra, hogy könnyedén különbséget tegyenek tudomány és áltudomány, teljesítmény és álteljesítmény között. Ennek az ars poeticának köszönhetően kiváló tanulók kerültek ki a gimnázium falai közül, mint például Géczi János író is, Karikó évfolyamtársa a Szegedi Tudományegyetemen, aki egy a biokémikus által dedikált, kifejezetten az iskolának szánt könyvet is eljuttatott a Lovassy Gimnáziumnak.

Schultz Zoltán igazgató és Praznovszky TündeSchultz Zoltán igazgató és Praznovszky Tünde

A tárlat megnyitóján Praznovszky Tünde, a biológia tudomány kandidátusa a Szegedi Biológiai Kutatóközpontból - aki egykor szintén a gimnázium tanulója volt – engedett bepillantást történeteivel Karikó Katalinnal közös egyetemi éveikbe. Megtudtuk, hogy a Nobel-díjas kutató kitartó és szorgalmas munkájával mindig is lenyűgözte tanárait és évfolyamtársait, és munkatársait is, és már akkor tudták, hogy rengeteg elismerést fog szerezni élete során.

Újszászi IlonaÚjszászi Ilona

Újszászi Ilona, a kiállítás kurátora elmondta: nagy öröm, hogy a tárlatnak köszönhetően kicsit jobban megismerhetjük a kutatót, és vele azokat a pillanatokat és díjakat, amelyek jelentős mérföldkövek, mind Karikó Katalin, mind a tudomány világának. Ezek az elismerések, kitüntetések önmagukban, műalkotásként is helytállnak, a gondosan kidolgozott díjakat pedig most a nagyközönség testközelből is megtekintheti, azokat, amelyeket eddig a kutató csak saját maga, a dolgozószobájában láthatott.

A megnyitó dátuma jelentős, hiszen a Nobel-díj születésének napja is erre az időpontra, november 27-re esik. Alfréd Nobel ezen a napon, 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának egy részéből évről évre részesedjenek a fizika, kémia, fiziológia és orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjai és az a személy, aki a békéért tett erőfeszítéseivel a díjat kiérdemli.

A kiállításon megtekinthetőek az archív felvételek Karikó Katalin tudományos életének jelentős pillanatairól, illetve iskolás éveiben készült fényképek, valamint díjai és kitüntetéseinek egy része is.

A Lovassy László Gimnázium nemcsak a kiállításnak ad otthont, hanem vendégül látja december 13-án Randy Schekman Nobel-díjas tudóst is, aki a sejten belüli transzport terén végzett kutatásaiért 2013-ban kapta meg a fiziológiai és orvostudományi kategóriában az elismerést.

Balogh Dóra
Szalai Csaba
további cikkek
Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Kihívások Napja Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. ma 11:22 Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio közélet Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. ma 10:58 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. ma 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.