Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

,,Közös gondolkodás és közös munka”

2023. november 3. 11:49
Csütörtök délután sajtótájékoztató keretében ismertették annak az Európa Unió és a magyar állam által támogatott programsorozatnak az eredményeit, melynek célja az egész várost felölelő öt célterületen élő lakosok közösségének, közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztése, a közösségi szerepvállalásuk erősítése, ami a társadalmi felzárkózás elérésének is különösen fontos eszköze.
  Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának két konzorciumi partner, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Agóra Veszprém Kulturális Központ nyújtott segítséget a célok elérésében, a hozzájuk kapcsolódó programokat a ProVeszprém Kft. és partnerei bonyolították le.

Brányi Mária alpolgármester az eseményen elmondta, hogy a közös gondolkodáson és közös munkán keresztül sikerült maradandó értékeket és egyben élményeket is teremteni. A programok résztvevői közül mindenki megtalálta a számára kedveset, hiszen a mozgáskultúrától át a klasszikus kultúráig, a gasztronómiai kirándulásokon keresztül igyekeztek mindent érinteni. Az alpolgármester kiemelte: ez a projekt az elmúlt évek leghatékonyabb közösségerősítő programsorozata volt.

Brányi Mária, alpolgármesterBrányi Mária, alpolgármester

A projekt szakmai vezetője Fazekas Orsolya, közösségszervező tematikusan ismertette a megvalósult programokat. A sport és egészségfejlesztés témakör keretében például jógaórákat szerveztek, nordic walking-ot, ismeretterjesztő előadásokat, gyermek és családi rendezvényeket tartottak. A környezettudatosság és fenntarthatóság jegyében pedig kiadták többek között a Veszprémi fák és bokrok című kötetet, amely egyedülálló módon mutatja be a városrészeket, és amelyben Strenner József - aki évtizedekig volt a város főkertésze - teljes életműve megtalálható. A kötethez Gáspár Gábor készítette a fotókat, aki három éven keresztül járta a várost Strenner Józseffel.

A kötetről Géczi János azt nyilatkozta a könyvbemutatón: ilyen fotógyűjteménye Magyarországon a Természettudományi Múzeumon kívül csak Veszprémnek van.

Kapcsolódó cikk
Kavicsfogú álteknősök szobrai lepték el a várost
Öt különböző helyszínen öt kis álteknős díszíti a várost, természetesen a környezetnek megfelelő tevékenységet végezve.

A hagyományápolás és helytörténeti programok ölelték fel a projekt legnagyobb részét, melyben aktívan közreműködött Csík Richárd önkormányzati képviselő és képzőművész is, aki megálmodta és megalkotta a kavicsfogú álteknős kisméretű szobrait városszerte, illetve rendhagyó rajzóárakat is tartott a több száz érdeklődőknek.

Fazekas OrsolyaFazekas Orsolya

Fazekas Orsolya úgy véli, minden embernek szüksége van közösségre, mindenki szeretne valahova tartozni. Ezért fontos, hogy lehetőséget biztosítsunk nekik, hogy csatlakozzanak valamely közösséghez, vagy akár újakat hozzanak létre. 

A ProVeszprém vezetője, Ferenczy Gábor a projektzéró végén a számadatokat is bemutatta, melyek alapján a siker elvitathatatlan. Közel száz partnerrel dolgoztak együtt, helyi civilszervezetekkel és vállalkozásokkal, akik így saját tevékenységüket is meg tudták erősíteni és népszerűsíteni. A színes programkínálat összesen 21.160 fő résztvevőt vonzott, a családi és gyermek programok például 4800 főt, a társadalmi részvétel fejlesztésére ösztönző események pedig több, mint 3600 főt.

Balogh Dóra
Szalai Csaba
további cikkek
Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban kultúra Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban Sűrű hónapok elé néz a Laczkó Dezső Múzeum. Az intézmény ősszel a Múzeumok Őszi Fesztiváljához is csatlakozik, de emellett kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, sportos és családi programokkal, könyvbemutatókkal, konferenciákkal és adventi eseményekkel is készül. A következő időszak terveiről Szanyi Brigitta múzeumigazgató beszélt a múzeum pénteki sajtótájékoztatóján. ma 7:44 Megszűnhetnek a megyei önkormányzatok? Éles reakciót kapott Magyar Péter a bejelentésére közélet Megszűnhetnek a megyei önkormányzatok? Éles reakciót kapott Magyar Péter a bejelentésére Értetlenül fogadta a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) Magyar Péter miniszterelnök parlamenti bejelentését a megyei önkormányzatok – és ezzel együtt a Veszprém Vármegyei Önkormányzat – esetleges megszüntetéséről. A szövetség szerint a tervezet nem szakmai, hanem politikai döntés, amely súlyos stratégiai hiba lenne, és veszélybe sodorhatja a térségi fejlesztéseket, valamint az uniós források lehívását is. tegnap 15:12 Rekordszámú gólya és új kuratórium a Pannon Egyetemen közélet Rekordszámú gólya és új kuratórium a Pannon Egyetemen Felállt a Pannon Egyetem fenntartásáért felelős alapítvány új kuratóriuma, amely a tervek szerint 2027 augusztusáig, a jelenlegi alapítványi rendszer kivezetéséig működik. Dr. Abonyi János rektor és Csillag Zsolt kancellár közös sajtótájékozatójukon hangsúlyozták, hogy a személyi változások nem okoznak fennakadást a működésben, továbbá beszámoltak az országos átlagot jócskán meghaladó, történelmi beiskolázási sikerekről és a közelgő őszi egyetemi programokról is. tegnap 15:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.