Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 22. Csilla
2025. április 22. Csilla

Év Sportolója Gála: január 8-án lesz a díjátadó az Operaházban

2023. október 11. 13:57 // Forrás: MTI
Január 8-án kerül sor a Magyar Állami Operaházban az M4 Sport-Az Év Sportolója Gálára.

A rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója közölte, azután, hogy az esemény az idén átköltözött korábbi "otthonából", a Nemzeti Színházból, jövőre még jobb rendezésre törekednek.

"Nagy megtiszteltetés, hogy ismét ebben az 1884-ben megnyílt épületben ünnepelhetjük a bajnokok bajnokait" - fejtette ki.

Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságának tagja felidézte, hogy 2004-ben, azaz a jövő évihez képest húsz évvel ezelőtt járt először Év Sportolója Gálán.

"Voltam díjazott és meghívott is, januárban pedig díjátadóként szeretnék közreműködni a magyar sport ünnepén, az éves sportteljesítmények megkoronázásán" - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri főtanácsadója, aki háromszor vette át az év legjobbjának járó elismerést. "2024-et a párizsi olimpia határozza meg, és az év a díjátadóval robban majd be" - fűzte hozzá.

 Kozák Luca és Milák Kristóf a 2022-es év legjobb sportolójának járó díjjal - Fotó: MTI/Illyés Tibor (archív) Kozák Luca és Milák Kristóf a 2022-es év legjobb sportolójának járó díjjal - Fotó: MTI/Illyés Tibor (archív)

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke emlékeztetett arra, hogy az esztendő legjobb sportolóinak megválasztása 1958 óta zajlik megszakítás nélkül, és jelenleg a 66. eseményre készülnek.

"A világjárvány és a háború óta jobban értékeljük az ilyen rendezvényeket, amelyek sorozatát a Covid sem tudta megszakítani. Szerepelt már a gálán Carl Lewis, Szeles Mónika, Fabio Capello vagy Mark Spitz, és most is azon dolgozunk, hogy neves vendégeket köszönthessünk" - jelentette ki az MSÚSZ elnöke, hozzátéve, legitimmé teszi a szavazást, hogy évek óta több mint 400 sportújságíró vesz részt az online voksoláson.    

A kategóriánként 10 jelöltet az MSÚSZ elnöksége állítja össze, aztán indul a szavazás és nagyjából a gála előtt tíz nappal hozzák majd nyilvánosságra az első három helyezett nevét minden kategóriában.

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója hangsúlyozta, az M4 Sportnak az a küldetése, hogy bemutassa a magyar sportsikereket.

"Nemcsak közvetíteni jó ezeket, hanem felidézni is jó őket, és már a legjobbak tízes listájára felkerülni is óriási teljesítmény. Természetesen a mi szemünkben mindenki bajnok, aki eljut ide" - emelte ki Székely Dávid. "A közvetítésünk január 8-án 19.30 órakor kezdődik a vörös szőnyegről, majd este nyolckor indul a 120 perces program. Az m4sport.hu oldalon a közönség szavazhat majd az év sportpillanatáról, amelyet a gálán is felidézünk. A magyar férfi vízilabda-válogatott ugyanazon a napon csoportmeccset vív Olaszországgal az Európa-bajnokságon, de várhatóan nem fog egymással ütközni a két esemény" - jelentette be a közmédia sportcsatornájának igazgatója.

vehir.hu
további cikkek
M4 Sport-Az Év sportolója gála: Kós Hubert a férfi, Gulyás Michelle a női győztes Az Év sportolója gála M4 Sport-Az Év sportolója gála: Kós Hubert a férfi, Gulyás Michelle a női győztes A férfiaknál az olimpiai bajnok úszó Kós Hubertet, a nőknél a Párizsban szintén aranyérmes öttusázó Gulyás Michelle-t választotta meg a 2024-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ). 2025. január 13. 22:25 M4 Sport-Az Év Sportolója Gála 2024: Rasovszky és Szokolai is bekerült az első háromba sport M4 Sport-Az Év Sportolója Gála 2024: Rasovszky és Szokolai is bekerült az első háromba A férfiaknál három olimpiai bajnok úszó, Kós Hubert, Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf, míg a nőknél az ugyancsak ötkarikás aranyérmes öttusázó Gulyás Michelle, a kézilabdázó Klujber Katrin és a Párizsban szintén diadalmaskodó tekvondós Márton Viviana került a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) 67. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazásán. 2025. január 3. 12:05 M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024: kihirdették a tízes listákat sport M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024: kihirdették a tízes listákat Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak. Ami a veszprémi érdekeltséget illeti, a férfi sportolóknál Betlehem Dávidra és Rasovszky Kristófra, az edzőknél Szokolai Lászlóra, a hagyományos csapatoknál pedig a Veszprém kézilabdacsapatára is voksolhatnak a sportújságírók. A szurkolók veszprémi sportpillanatra is szavazhatnak. 2024. december 16. 11:13 Körte vagy alma? Erről jut eszembe… Körte vagy alma? Mindig számos vitára ad okot az év legjobb sportolója és csapata választás, ám az idei eredményhirdetés kommentálása minden korábbin túltesz. 2024. január 11. 9:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.