Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Örömtánccal töltődtek az idősek

2023. október 2. 15:05
A szenior örömtánc az idős emberek szellemi, fizikai és mentális aktivitásainak legelterjedtebb formája. A Táncolj még Országos Szenior Örömtánc Találkozó nemcsak az időseket töltötte fel vasárnap délelőtt a Március 15. u. sportcsarnokban.

A tizenegykor kezdődő megnyitó megalapozta a későbbi tánc hangulatát. Az ország számos pontjáról érkeztek idősek, akik tanulva egymástól remekül lelkesítették egymást. A megnyitón felszólalt többek között Ovádi Péter országgyűlési képviselő, aki elsőként a szervezőknek, a Redit Idősbarát Egyesületnek köszönte meg, hogy megálmodták és meg is valósították a rendezvényt.

Ovádi folytatta, idén Európa Kulturális Fővárosának címét büszkén képviseljük, rávilágított, többek között azért is lehet ilyen sikeres Veszprém, mert közösségei kiemelkednek, kiváltképp a nyugdíjasok, akikben ott van a vidámság és a tenniakarás. Ovádi hangsúlyozta, a továbbiakban is számít a nyugdíjas közösségre.

Szilvásiné Csordás Éva Váczi Mihály verssel szólította meg az időseket, utána pedig fiatalok mutatták be tánctudásukat, ezzel is hangolódva az örömtáncra, mely túlzás nélkül felrobbantotta a csarnokot.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben sport A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. tegnap 15:38 Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. tegnap 9:09 Hatvan év vívás után az egyetemi terem Imreh László nevét viseli Pannon Egyetem Hatvan év vívás után az egyetemi terem Imreh László nevét viseli Ritkán adódik olyan pillanat a magyar sportéletben, amikor egy sportoló még aktív jelenléte mellett élheti meg, hogy létesítmény viseli a nevét. Az Egyetemi Tornacsarnok vívótermének névadó ünnepsége ilyen alkalom volt. Imreh László életútja, eredményei és közösségi szerepvállalása indokolttá tették, hogy a veszprémi vívás egyik legfontosabb helyszíne mostantól az ő nevét hordozza. 2026. január 30. 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.