Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 16. Valter
Veszprém
25°C
2024. július 16. Valter
Veszprém
25°C

Japán Nagydíj - Verstappen nyert, világbajnok a Red Bull

2023. szeptember 24. 9:04 // Forrás: mti / fotó: F1 hivatalos csatorna
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon, ezzel az osztrák istálló megvédte vb-címét a konstruktőrök között.

 A 25 éves holland pilótának ez az idei 13. és pályafutása 48. futamgyőzelme, mellyel karnyújtásnyira került sorozatban harmadik egyéni vb-címétől. Verstappen két hét múlva, Katarban biztosíthatja be végső diadalát.

Szuzukában Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a másik McLarent vezető ausztrál Oscar Piastri állhatott fel. Utóbbinak ez pályafutása első dobogós helyezése a Forma-1-ben.

Verstappennek a rajtnál mindkét McLarennel meg kellett küzdenie az első hely megtartásáért, de sikerrel járt, viszont másodiknak a harmadik pozícióból startoló Norris sorolt be. Az első körben rögtön a pályára hajtott a biztonsági autó, mert a rajtnál történt kisebb ütközések miatt törmelék került az aszfaltra. A száguldás az ötödik körben folytatódhatott, Verstappen haladt az élen, mögötte Norris és Piastri jött a második és harmadik helyen.

A kerékcserék sorát Piastri kezdte meg a 14. körben, két körrel később Verstappen, majd pedig Norris is a boxban járt friss abroncsokért. Ezután visszaállt a korábbi sorrend, Verstappen előnye több mint 11 másodperc volt, Piastrit viszont egy másodpercen belüli lemaradással követte Norris, aki rádión jelezte a csapatnak, hogy minél tovább marad a márkatárs mögött, annál nehezebb lesz számára a verseny. Két körrel később Norris meg is előzte Piastrit a célegyenesben, utóbbi pedig aztán a 36. körben tudta le második kerékcseréjét.

Norris a 37. körben járt másodszor a boxban friss gumikért, egy körrel később Verstappent is behívta a Red Bull a második kerékcserére, így a holland címvédő gond nélkül állt vissza az élre.

A harmadik vb-címétől karnyújtásnyira kerülő Verstappen sikerét innentől a pályán lévő riválisok már nem tudták veszélyeztetni, a McLaren versenyzői pedig összességében végig jó teljesítményt nyújtva értek oda a második és harmadik pozícióba.

A következő világbajnoki futamot október 8-án rendezik Katarban.

vehir.hu
további cikkek
Elkészültek a Herendi Porcelánmanufaktúrában az idei Forma-1-es díjak Elkészültek a Herendi Porcelánmanufaktúrában az idei Forma-1-es díjak HEREND mára világelső kézműves luxus porcelánt készítő manufaktúrává vált. Herend nevének hallatán a világon mindenki a tökéletes minőségű luxus porcelánokra gondol, amely Magyarország országimázsának része. Ugyanígy a Forma 1 Magyar Nagydíj szervezői is, akik 2024. évben ismét a Herendi Porcelánmanufaktúrára bízták meg, hogy tervezze meg és készítse el a magyar verseny győzelmi és konstruktőri trófeáit. tegnap 13:48 Jövő nyáron kiderül, hogy milyen Forma-1-es pilóta Brad Pitt Forma-1 Jövő nyáron kiderül, hogy milyen Forma-1-es pilóta Brad Pitt Nem Lewis Hamilton helyére érkezik a Mercedes-hez, hanem az APXGP istálló színeiben versenyzik majd Brad Pitt. Ez az a fiktív Forma-1-es csapat, ami a száguldó cirkuszról készülő mozifilm érdekében hoztak létre, a történet szerint pedig a hollywoodi színész egy veterán versenyzőt alakít majd az egyszerűen csak F1 címre hallgató moziban. A hétvégén már az első előzetest is láthatták a nézők. 2024. július 9. 19:11 Brit Nagydíj - Hamilton diadalmaskodott saját közönsége előtt Brit Nagydíj - Hamilton diadalmaskodott saját közönsége előtt A hazai közönség előtt szereplő hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat Silverstone-ban, így több mint két és fél év után diadalmaskodott újra vb-futamon. 2024. július 7. 21:41 Osztrák Nagydíj - Verstappen és Norris ütközése után Russell nyert Osztrák Nagydíj - Verstappen és Norris ütközése után Russell nyert George Russell, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj vasárnapi futamát. 2024. június 30. 20:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.