Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. június 14. Vazul
Veszprém
12°C
2024. június 14. Vazul
Veszprém
12°C

Kun Bertalan Veszprémben folytatja!

2023. szeptember 19. 14:07
A Veszprémben nevelkedő, a holland PSV Eindhovenben is bizonyító többszörös korosztályos válogatott Kun Bertalan a Practical VSC színeiben folytatja pályafutását – tudatta portálunkkal a klub ügyvezetője, Szabó Péter.

A ballábas támadóközéppályás, aki balszélsőként és balhátvédként is bevethető kedden kora délután írta alá szerződését a veszprémi labdarúgócsapattal, amely egyelőre a 2023/2024-es idény végéig szól.

Kun Bertalan a Hollandiából való hazatérése óta győri ETO FC-t, a Zalaegerszegi TE-t, majd a Kozármislenyt is erősítette. Utóbbi NB II-es egyesületnek szabadon igazolható játékosként intett búcsút.

Kun Bertalan hazatért! (archív fénykép)Kun Bertalan hazatért! (archív fénykép)

Szabó Péter, a címvédő Practical VSC ügyvezetője portálunk kérdésére elmondta, Kun személye nagy erősítést jelent a csapat számára, hiszen a középpályát még mindenképp stabilizálni kívánták.

A 24 éves labdarúgó az elmúlt napokban már együtt edzett a csapattal, a vendég Gyirmót II. ellen vasárnap délutáni (16.00) bajnoki mérkőzésen akár már pályára is léphet majd Pápán.

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 30 20 6 4 59 28 31 66
2. BICSKEI TC 30 19 6 5 52 29 23 63
3. Practical VSC 30 19 5 6 60 36 24 62
4. III. KER. TVE 30 18 7 5 58 30 28 61
5. GYIRMÓT FC GYŐR II. 30 13 8 9 62 59 3 47
6. BUDAÖRS 30 13 6 11 60 54 6 45
7. DOROGI FC 30 11 8 11 44 43 1 41
8. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 30 10 10 10 49 36 13 40
9. KOMÁROM VSE 30 9 13 8 37 36 1 40
10. CAOLA SC SOPRON 30 9 9 12 39 39 0 36
11. ETO AKADÉMIA 30 10 4 16 51 51 0 34
12. BALATONFÜREDI FC 30 8 9 13 35 52 -17 33
13. KELEN SC 30 9 5 16 33 55 -22 32
14. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 30 7 5 18 39 62 -23 26
15. ZTE FC II. 30 5 5 20 29 64 -35 20
16. CSORNAI SE 30 5 4 21 32 65 -33 19
Utolsó módosítás: 2024. május 26. 20:15
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 30. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
1-2
részletek
további cikkek
NB III-as az Almádi, a Füred és a Veszprém ellen is vérbeli rangadók várhatóak labdarúgás NB III-as az Almádi, a Füred és a Veszprém ellen is vérbeli rangadók várhatóak A Balatonalmádi a soron következő, 2024/2025-es kiírásban a labdarúgó NB III-ban szerepelhet, miután a tóparti gárda 4-3-as összesítéssel megnyerte az osztályozót a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Ózd ellen. tegnap 18:43 Pető Tamás a Vehir21 podcastben: Veszprémben a kézilabdán túl is van élet! Vehír21 podcast Pető Tamás a Vehir21 podcastben: Veszprémben a kézilabdán túl is van élet! A Vehir21-podcast legújabb epizódjában a Practical VSC búcsúzó vezetőedzője, az egykori magyar válogatott labdarúgó Pető Tamás, valamint Horváth Gábor sportújságíró volt a vendégünk. Szó esett a veszprémi foci múltjáról, jelenéről és jövőjéről, de természetesen a közelgő Európa-bajnokságot, a nemzeti tizenegy esélyeit, illetve Szoboszlai Dominik teljesítményét is górcső alá vettük. 2024. június 11. 16:59 Pető Tamás: Nem csukom be magam mögött ezt az ajtót! Practical VSC Pető Tamás: Nem csukom be magam mögött ezt az ajtót! Véget ért egy utazás, új fejezet kezdődött a veszprémi labdarúgásban – részletes tudósítás az NB III-ban idén bronzérmet szerző Practical VSC csütörtök esti évzárójáról. 2024. május 31. 8:52 Pető Tamást megkeresték Újpestről, Gunther Zsolt a Practical VSC új vezetőedzője Practical VSC Pető Tamást megkeresték Újpestről, Gunther Zsolt a Practical VSC új vezetőedzője A Practical VSC vezetőedzői pozíciójából hat év után búcsúzó Pető Tamás alázatos munkásságát Veszprém polgármestere, Porga Gyula Pro Meritis-díjjal ismerte el – mindemellett több, a klub jövőjét befolyásoló információ is elhangzott a futballcsapat csütörtök esti évzáró bankettjén. 2024. május 30. 18:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.