Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 11. Márton
Veszprém
3°C
2025. november 11. Márton
Veszprém
3°C

Autómentes közlekedésre ösztönöznék veszprémieket a mobilitási héten

2023. szeptember 18. 14:38
Idén is csatlakozik Veszprém az európai mobilitási héthez. Pénteken, az autómentes napon akcióval készül a V-Busz és a V-Bike.

– Városunk évtizedek óta csatlakozik az autómentes naphoz és a köré szerveződő mobilitási héthez – mutatott rá Porga Gyula polgármester hétfőn, a hét programjait ismertető sajtótájékoztatón. Hozzátette: az autómentes napi rendezvénnyel hagyományosan elsősorban az általános iskolásokat igyekeznek megszólítani, hogy a gyerekeket már korán az alternatív közlekedési módok felé tereljék, idén azonban sikerült fiatalítani a célközönséget, hiszen a résztvevők harmada óvodás lesz. A programot ezúttal a Gyárkertben rendezik majd meg. 

Az autómentes naphoz kapcsolódóan azonban nemcsak a gyerekeknek szánt rendezvénnyel készül a város. Polgári István, a V-Busz vezérigazgatója elárulta:

idén is ingyenesen utazhatnak a lila buszokon azok, akik felmutatják érvényes forgalmi engedélyüket. Ezúttal pedig a V-Bike is csatlakozik a kezdeményezéshez, pénteken 0 forintért válthatunk napijegyet.

Ennek biztokában a szokásos szabályok mellett használhatjuk a közbringa-rendszert, vagyis az első fél óra ingyenes, a további megkezdett fél órák 500 forintba kerülnek. Az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a 0 forintos díj ellenére szükséges bankkártya adatokat megadni a jegyváltáskor, a rendszer ugyanis 10 ezer forintos kauciót foglal le a bankszámlán, amit természetesen a kölcsönzés lezárultakor felold.

A Gyárkertben egyébként molinó-kiállítást is rendeznek a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban. A kiállításról Bíró József, a közlekedési kultúra napjának kezdeményezője elmondta: évente húszezren sérülnek és ötszázan halnak meg közlekedési balesetben az országban. Ez kellő óvatossággal elkerülhető lenne, és a plakátkiállítással erre hívják fel a figyelmet. Ezzel kapcsolatban Brányi Mária alpolgármester  hozzátette: a plakátokat már több településen kiállították, és nagy szerencse, hogy pont a mobilitási héten érkezett Veszprémbe a szabadtéri tárlat, mert így talán nagyobb figyelmet kap ez a fontos téma.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Húsz éve ünnepli a vármegye legjobbjait a Prima Gála Megyei Prima Díj Húsz éve ünnepli a vármegye legjobbjait a Prima Gála Ünnepi hangulat töltötte meg a Pannon Egyetem auláját november 7-én este, ahol a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Veszprém Vármegyei Szervezete immár huszadik alkalommal rendezte meg a Veszprém vármegyei Év Vállalkozója és Prima Díjátadó Gálát. Az esemény az országos Prima Primissima rendezvénysorozat részeként valósult meg, amely 2005 óta hivatott elismerni a magyar értelmiség, kultúra, tudomány és gazdaság kiemelkedő szereplőit. 2025. november 8. 16:45 A város és a vidék ismét egy asztalhoz ül – elindult a Bakony Expo Bakony Expo A város és a vidék ismét egy asztalhoz ül – elindult a Bakony Expo A víz – az élet, a tisztaság és a megújulás szimbóluma – áll a középpontban az idei Bakony Expon, amelyet tizenkettedik alkalommal rendeztek meg a Veszprém Arénában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Veszprém város önkormányzatának közös szervezésében. A háromnapos rendezvény idén is a térségi együttműködés, a helyi termelők, kézművesek és a természet ünnepe lett. 2025. november 7. 23:38 Lámpásítják a Mindszenty utcai gyalogátkelőt közélet Lámpásítják a Mindszenty utcai gyalogátkelőt Véget ért az első közösségi költségvetés szavazása, a három legnépszerűbb javaslatot jövőre megvalósítják – jelentette be közösségi felületén Porga Gyula polgármester.  2025. november 5. 18:13

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.