Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 7. Ambrus
Veszprém
1°C
2023. december 7. Ambrus
Veszprém
1°C

Hét gól, három piros lap, veszprémi győzelem

2023. szeptember 8. 22:07
Tovább menetel a futsal élvonalban a Veszprém, amely péntek este az Aramis vendégeként is győzni tudott.

Remek rajtjának – három győzelem, egy döntetlen – köszönhetően önbizalommal telten, esélyesként utazott Budaörsre az 1. Futsal Club Veszprém, hogy az NB I pénteki játéknapján összemérje erejét az egy-egy győzelem és döntetlen mellett két vereséggel álló Aramis együttesével.

A hazai térfélen jegyezhettük fel az első lehetőséget: Ton átadását követően Tatai lőhetett éles szögből a bal oldalon, de a lövése elkerülte a kaput.

A 4. percben aztán már vezetéshez jutott az 1. FCV. Ton kilenc méterről elvégeztt szabadrúgása után a kapufán csattant a játékszer, a kipattanó pedig Fridrich elé került, aki nagy erővel a hálóba bombázott (0-1).

A játékrész derekánál szintén egy szabadrúgás után született meg az Aramis egyenlítő gólja. Horváth Norbert legurította a labdát Bognár Bencének, aki tizenkét méterről Spandler lábai között a hálóba lőtt (1-1).

Három perccel a szünet előtt időt kért Fehér Zsolt, amivel fel is rázta együttesét. Tatai berúgása után Molnár került helyzetbe, ám Csikós nagyot védett. Ismét Tatai passzolt kiváló ütemben Molnárnak, aki ügyesen megtartotta a labdát a hatoson belül, befordult, s be is talált (1-2).

Tartja remek formáját a veszprémi futsalcsapatTartja remek formáját a veszprémi futsalcsapat

Bognár lőhetett ziccerben a második felvonás elején, ám nem tudott túljárni Spandler eszén. Kisvártatva Gavrilovics tört kapura ígéretes helyzetben, Gáspárt kicselezte, majd a földre huppant. Kovács játékvezető műesésnek titulálta a helyzetet, a szerb megkapta a második sárga lapját, s az azzal járó pirosat is.

Emberelőnyben rohamozhattak a Pest vármegyeiek, de hiába, a kitűnően védekező bakonyiak kibekkelték a kétperces időszakot. Sőt, ahogy kiegészültek, máris jött az újabb gól. Tatai első kísérlete még kipattant Csikósról, az ismétlés viszont már ott landolt a hálóban (1-3).

A második hazai találatot is szabadrúgás előzte meg. Kövesdi a 27. minutumban tizenhárom méterről óriási bombát zúdított a hosszú felsőbe (2-3).

A folytatásban a veszprémiek akarata érvényesült, akik sorra dolgozták ki lehetőségeiket. Fridrich szöglete után Fellembek még a kapufát találta el. Aztán ismét Fridrichtől indult az akció, aki Tataihoz passzolt, a villámgyors kontra végén pedig Kiss volt eredményes (2-4).

Vészkapussal támadtak a hazaiak, Ton labdát szerzett, kapura tört, Kövesdi pedig csak szabálytalanul tudta feltartóztatni, így másodjára is villant a piros kártya a mérkőzésen.

Ton jóvoltávól aztán néggyel a lefújás előtt végleg eldőlt a három pont sorsa, aki éles szögből volt eredményes (2-5).

A végén még Bognár borzolta a kedélyeket, miután sérülésveszélyesen és teljesen feleslegesen odalépett Doroginak, így harmadszor is előkerült a piros lap.

Az állás már nem változott, a Veszprém öt forduló után is veretlen a bajnokságban.

Férfi futsal NB I, 5. forduló:
Aramis SE–1. Futsal Club Veszprém 2-5 (1-2)
Budaörs, vezette: Kovács G. (Wittner, Mákos)
Aramis: Csikós – Horváth N., Gáspár, Vattamány, Bognár B.
Csere: Bukodi (kapus), Kövesdi, Gellérfi, Szeghy, Moga, Berkes, Szücs, Lévai, Erdősi
Vezetőedző: Tánczos Tibor
Veszprém: Spandler – Tatai, Ton, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Oswald (kapus), Fridrich, Molnár, Dorogi, Bognár P., Ábrahám, Fellembek, Kiss M., Lux
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Fridrich (4.), Molnár (18.), Tatai (24.), Kiss M. (30.), Ton (36.), ill. Bognár B. (12.), Kövesdi (27.)
Piros lap: Kövesdi (36.), Bognár (38.), ill. Gavrilovics (22.)

Edzői értékelés

Fehér Zsolt: – Az első játékrészben való tapogatózást követően a második felvonásban lüktető, férfias küzdelem folyt a pályán. Örülök, hogy egyik csapatból sem sérült meg senki, ugyanis akadtak olyan helyzetek, amelyek súrolták azt a bizonyos határt! Egy fiatal, agresszív, jó csapatot sikerült két vállra fektetnünk. Büszke vagyok a játékosaimra, akik ezúttal remekül használták ki a helyzeteiket! Hálásan köszönjük a szurkolóinknak, hogy idegenbeli környezetbe is elkísértek bennünket: szívet melengető érzés volt felpillantani rájuk a lelátóra! 

Zatkalik Dávid
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 14 13 0 1 75 18 57 39
2. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 15 10 2 3 64 35 29 32
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 9 3 3 52 25 27 30
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 2 4 68 41 27 29
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 15 9 2 4 55 38 17 29
6. NYÍRBÁTORI SC 16 7 1 8 55 56 -1 22
7. DEAC 15 5 5 5 44 37 7 20
8. ÚJPEST FC-220VOLT 15 5 2 8 47 62 -15 17
9. ARAMIS SE 16 5 2 9 46 65 -19 17
10. MAG-LOG MAGLÓDI TC 15 3 2 10 33 65 -32 11
11. PTE-PEAC 16 3 2 11 31 82 -51 11
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 1 1 13 27 73 -46 4
Utolsó módosítás: 2023. december 1. 22:01
Események
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
holnap 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.