Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Iggy Pop teát kért Veszprémben, egy másik fellépő pedig a koncert után a Balatonban mártózott meg

2023. szeptember 6. 16:33
Májusban azt ígérték a Gyárkert programszervezői, hogy hatvan koncertet élvezhet majd a közönség a Veszprém szívében kialakított helyszínen. Ezt végül túl is teljesítették, hiszen a nyár során 52 koncertnapon 72 fellépő lépett a színpadra. Az utolsó nagyszínpados koncert után, most elárulunk néhány kulisszatitkot a fellépőkről.

„A Gyárkert olyan, mint a Budapest Park, csak egy kicsit jobb.” – Ez a kijelentés többször elhangzott azoktól, akik részt vettek valamelyik koncerten a Veszprém belvárosában kialakított parkban. Ezek a vélemények, a közel 150 ezres látogatószám és a többségében teltházas koncertek már csak a számok nyelvén is visszaigazolják azt, hogy a Gyárkert volt az egyik, ha nem a legnépszerűbb attrakciója a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programnak. Az pedig már csak hab a tortán, amikor az utolsó nagyszínpadi koncert után visszatekintünk az elmúlt hónapokra, hogy volt olyan fellépő, aki a színpadon sem titkolta hasonlóan őszinte, pozitív véleményét a helyszínről.

Hétvégén Beton.Hofi utolsóként adott koncertet, így pedig a nyári fesztiválszezon végével a Gyárkert programfüzete sem frissül már nagyszínpadi koncertekkel. Mindezt persze nem érhette váratlanul a közönséget, hiszen már a májusi megnyitáskor is azt ígérték, hogy szeptemberig lesznek zenei események itt. Akkor 60 fellépőről volt szó, végül viszont 72-en léptek a színpadra 52 napon keresztül. Ha ők egymás utáni napokon tették volna ezt, az olyan lett volna, mintha két hónapon keresztül minden egyes nap koncertezett volna valaki a hazai és nemzetközi könnyűzene krémjéből.

Hogy mekkora sztárokat sikerült elhozni Veszprémbe, az csupán az egyik nézőpontja a Gyárkert népszerűségének. Ami legalább ugyanennyire fontos az a Kodály Zoltán által megfogalmazott irányvonal szem előtt tartása volt, miszerint „A zene mindenkié.” A Gyárkertben ez szintén megvalósult, hiszen amellett, hogy több nagykoncertet is ingyenesen kínáltak a közönségnek, a belépőjegyes rendezvények esetében is az átlagos jegyárak töredékéért lehetett bejutni a színpad elé köszönhetően az EKF támogatásának.

Megnéztük néhány Gyárkertben is fellépő nemzetközi előadó esetében, hogy máshol mennyit kell fizetni egy-egy koncertért. A teljesség igénye nélkül Paul Kalkbrenner következő, olaszországi koncertjére 74 euró a legolcsóbb belépő, ennek a harmadáért lehetett eljönni a veszprémi koncertjére. De például Iggy Pop és a Lost Frequencies esetében 100 euró alatt sehol nem találtunk jegyeket.

A Gyárkert koncertjei közül a legtöbb teltházas volt, viszont ezek közül is kiemelkedik néhány, amelyekre alig pár óra alatt elfogytak a jegyek, vagy éppen betelt a regisztráció. Ilyen volt Rúzsa Magdi augusztus 20-ai koncertje, vagy éppen Demjén Ferenc, valamint Azahriah fellépése.

Hogy kinek melyik volt a legemlékezetesebb, az egyéni ízlés kérdése, de aki részt vett Geszti Péter koncertjén, az bizonyára nem felejti el, amikor első alkalommal alig hangzott el két dal, a nyári zivatar megérkezett Veszprém fölé és elmosta a további részét. A szervezők viszont azonnal elkezdtek dolgozni a kivédhetetlen helyzet megoldásán és nagyon hamar meghirdették újra Geszti fellépését, aki augusztus 18-án immáron tiszta nyári időben elvarázsolhatta egy teljes koncerten a veszprémi közönséget.

Egyébként pont Geszti Péter volt az, aki a koncert közben felhívta a figyelmet a színpad szélén álló plusz zenekari tagra. Ő a  Korner Jelnyelvi Tolmács Központ munkatársa volt, aki jelnyelven közvetítette a koncert hallássérült résztvevőinek a dalszöveget, ezzel segítve őket megélni a koncert valódi hangulatát. Ez is egy olyan újítás volt, ami Magyarországon még újszerűnek számít, külföldön viszont bevett szokás a zenei rendezvényeken, az EKF viszont ebből is hozott ízelítőt Veszprémbe.

A koncertek tehát közel 150 ezer embernek okoztak maradandó közös élményt, viszont van néhány olyan kulisszatitok is a Gyárkertben, amiről csak a koncertek szervezői, a backstage-be bejáratos embernek tudnak.

Őket kérdeztük a nagy sztárok hóbortjairól, exkluzív kívánságairól. Iggy Pop például a saját hírnevét nem meghazudtolva bőven kért alkoholos italt, de ami talán meglepő, hogy legalább ennyi teát is igényelt. A fekete teától a kamilláig, mindenféle fajtából szeretett volna, sőt még angol nyelvű újságot is kért ezek mellé, amit természetesen a szervezők maradéktalanul teljesítettek.

Paul Kalkbrennernek rágógumiból nem volt elég egyfajta. Különböző ízűekre és fajtájúakra adott le igényt a koncert szervezésekor, viszont a német DJ-nek a vacsorája esetében már nem volt ennyire különleges kérése, megelégedett egy sajtburgerrel, vagy valamilyen helyi étellel is.

Még inkább együtt élt a helyi pezsgéssel egy másik külföldi előadó, aki a gyárkertes fellépése után még maradt egy napot, mert mindenképpen szeretett volna megmártózni a Balatonban, immáron civilben, csak az élmény kedvéért.

A Gyárkertes nagykoncertek tehát szeptemberrel véget értek, de Veszprém, mint az UNESCO - a zene városa cím birtokosa a jövőben sem engedi el a markáns zenei volnalat kulturális eseményeinél. Az idei évben előttünk van még a szintén EKF által támogatott Balkán-Most Fesztivál, ennek keretében majd Manu Chao ad koncertet a Várban, de szintén szeptemberben jön a VeszprémFOLK népzenei, világzenei és néptánc fesztivál. Novemberben lesz még Jazz Fesztivál is, valamint a szervezők a decemberi záróünnepségre is sok meglepetéssel készülnek.

Galéria
Gyárkert, amit sosem felejtünk el veszprémiként
Hajas Bálint
Szalai Csaba
további cikkek
Az egész országban csak háromszor koncertezik úgy a Bëlga, ahogy jövő szombaton a Gyárkertben Gyárkert Az egész országban csak háromszor koncertezik úgy a Bëlga, ahogy jövő szombaton a Gyárkertben Mit kíván a magyar nemzet? A Gyárkertbe Fém of Bëlga koncertet! A Fém of Bëlga projekt mindössze három alkalommal látható, a dunántúlon csak augusztus 24-én Veszprémben. 2024. augusztus 18. 15:57 Így köszöntötték a veszprémiek városuk olimpikonjait Párizs 2024 Így köszöntötték a veszprémiek városuk olimpikonjait Sokkal többen voltak a Gyárkertben csütörtök este, mint egy hónapja a Pogány induló koncerten, pedig most a színpadon kezdetben nem is zenészek, sokkal inkább három veszprémi olimpikon volt, Sárkány Zalán, Betlehem Dávid és a város második ötkarikás aranyérmese, Rasovszky Kristóf. A koncert pedig csak azért került szóba, mert Betlehem Dávid éppen ezen vett részt még az olimpia előtt. Ez csupán az egyik olyan kulisszatitok volt az életükből és élményeikből, amit megosztottak a több ezer veszprémi szurkolóval a város hivatalos köszöntő ünnepségén, ahol a Wellhello is fellépett egy meglepetésvendéggel. 2024. augusztus 16. 1:37 Mutatjuk a legfontosabb információkat Rasóék gyárkertes köszöntéséről Mutatjuk a legfontosabb információkat Rasóék gyárkertes köszöntéséről Hétfőn hazatért az „aranygép” Párizsból, fedélzetén a magyar olimpikonokkal. Csütörtökön viszont a veszprémiek már saját városukban köszönthetik a két érmes nyílt vízi úszót, Rasovszky Kristófot és Betlehem Dávidot a Gyárkertben. Cikkünkben további információkat osztunk meg az ünnepségről. 2024. augusztus 13. 11:10 Úristen is volt a színpadon, de az igazi főszereplők a tizennyolcévesek voltak a Pannon Egyetem ponthúzó partiján Pannon Egyetem Úristen is volt a színpadon, de az igazi főszereplők a tizennyolcévesek voltak a Pannon Egyetem ponthúzó partiján Egy egészséges ember pulzusa nyugalmi állapotban percenként 60-100, ez izgalmi helyzetben akár 120-140 szívdobbanás is lehet. Szerda este a Gyárkertben sok tinédzsernek kúszott fel a szívverése erre a szintre és nem csak azért, mert a színpadra Magyarország jelenleg egyik legnépszerűbb csapatát, a Valmart várták. Nem sokkal este nyolc óra után megérkeztek az első SMS-ek a telefonokra, hogy sikerültek-e az egyetemi felvételek. A Pannon Egyetem erre az alkalomra szervezte meg Pont Ott Partiját, hogy a tizennyolcévesek együtt élhessék át ezeket a pillanatokat. 2024. július 25. 11:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.