Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megnyitotta kapuit a Lovassy megújult udvara

2023. szeptember 1. 22:51
Nemcsak a diákok használhatják a nemrég elkészült, felújított sportpályát az iskola udvarán: közparkként mindenki számára elérhető lesz, akár sötétedés után is.

144 millió forintból újult meg a Lovassy László Gimnázium udvara: új burkolatot kapott a sportpálya és a futókör, vadonatúj street workout eszközöket helyeztek ki, és napelemes világítást alakítottak ki, így az udvar sötétedés után is használható lesz. Ráadásul nemcsak a diákok számára: az iskola mindenki számára megnyitja udvarát. 

– Olyan kerítések dőlnek le, amelyek, ha jobban belegondolunk, nem is értjük, miért létesültek –– fogalmazott Brányi Mária alpolgármester a helyszínen péntek reggel. Rámutatott arra is, hogy bár ritka, de nem példa nélküli az a kezdeményezés, hogy egy intézmény zárt kertje városi közösségi térré váljon: jelenleg is zajlanak az egyetemen azok a munkálatok, amelyek révén az alsó kampusz  területe bárki számára nyitottá válik.

Ami a Lovassy-t illeti, a nyitottság mindig is jellemezte az intézményt – jegyezte meg Schultz Zoltán igazgató. Példaként említette a Nyitott udvar rendezvénysorozatot, amit már kétízben rendeztek meg az Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával (a mostani udvar-felújítás is az EKF révén valósulhatott meg). A programot a jövőben is folytatnák, így a tanév végén egy sportos és művészeti rendezvényen látják majd vendégül a veszprémieket. 

Az udvar megújult elemeit Lamos Péter, a Veszprém 2030 Kft. ügyvezetője mutatta be a sajtónak: új, színes, öntött gumi burkolatot kapott a kézilabdapálya, új távolugró gödör és futókör létesült, utcai edzőparki eszközöket helyeztek ki, fix telepítésű védőhálóval vették körül a pályát, és napelemes világítási rendszert alakítottak ki. A következő hetekben a füvesítés és növénytelepítés is megvalósul, valamint az elbontott kapu helyén, a támfalnál falfestést készítenek majd.

A pályát péntek délután a diákönkormányzat szervezésében minifoci-bajnoksággal avatták fel.

Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Országosan a harmadik, vidéken a legjobb iskola a Lovassy László Gimnázium Lovassy László Gimnázium Országosan a harmadik, vidéken a legjobb iskola a Lovassy László Gimnázium A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Oktatási Hivatal (OH) ünnepélyes gála keretében ismerte el és díjazta Magyarország 100 legjobb gimnáziumát. A Várkert Bazárban megrendezett eseményen több mint 300 vendég, köztük oktatási szakemberek, iskolaigazgatók és diákok gyűltek össze, hogy közösen ünnepeljék a tanári munka és a tehetséggondozás eredményét. A díjazott iskolák között a harmadik helyen, egyben legjobb vidéki iskolaként a Lovassy László Gimnázium végzett. 2025. február 20. 9:31 A Lovassyt és annak tanárát is elismerték diákolimpia díjátadóján diákolimpia A Lovassyt és annak tanárát is elismerték diákolimpia díjátadóján A diákolimpia 2023/2024-es tanévi díjátadó ünnepségén a veszprémi Lovassy László Gimnázium és testnevelője, Nagy Cecília is rangos elismerésben részesült. 2025. január 22. 11:59 A veszprémi zsidóságra emlékeztető kiállítás nyílt a Lovassyban holokauszt A veszprémi zsidóságra emlékeztető kiállítás nyílt a Lovassyban A veszprémi zsidóság élettereit bemutató tablókiállítás nyílt meg kedd reggel a Lovassy László Gimnáziumban. 2024. november 12. 20:18 A Lovassy az egyetlen vidéki középiskola a HVG TOP 10 listáján közélet A Lovassy az egyetlen vidéki középiskola a HVG TOP 10 listáján A lap minden évben összeállítja középiskolai rangsorát, a Lovassy László Gimnáziumot idén is az ország tíz legjobb középiskolája közé sorolták.  2024. október 25. 11:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.