Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
1°C
2023. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
1°C

Az égi vándorokra emlékeztek

2023. augusztus 15. 15:15
Elhunyt bajtársaikra emlékeztek a helyi repülős és ejtőernyős katonák a Táborállás parkban felállított emlékműnél hétfőn.

Augusztus 15. hagyományosan a Nagyboldogasszony ünnepe, de a repülés ünnepe is, mióta 1920-ban előbb XV. Benedek pápa, majd a magyar katonai repülők is Szűz Máriát választották égi védelmezőjüknek. Ezen a napon emlékeznek tehát a repülős és ejtőernyős katonák elődeik helytállására a történelem viharaiban.

A veszprémi ünnepségen dr. Orosz Zoltán altábornagy mondott ünnepi beszédet, aki felidézte a magyar repülés történetét.

Az önálló magyar légierő szervezése szinte a monarchia felbomlásának pillanatában, 1918 novemberében megkezdődött. A magyar repülőcsapat megalakulásáról először egy 1918. november 3-án kelt jegyzőkönyvből szerezhetünk tudomást. A dokumentum szerint a hadügyminisztériumban ekkor hozták létre a légügyi kormánybiztosságot, amely később 37. Légügyi Osztályként működött tovább. Ez a szervezet fogta össze és szervezte a frontról hazaérkező tábori pilóták, megfigyelőtisztek, műszaki katonák állományba-vételének folyamatát, valamint az országban fellelhető vagy esetlegesen beérkező repülőtechnika beírását.

A II. világháború után felállt kormányzati minisztériumi struktúrában már volt katonai repülést képviselő szerv, az 5. csoport. Az 1945-47-es években repülőcsapat nem létezett, de a honvédelmi minisztériumban a repülő képviselet mindig megvolt. Az 56-os forradalom leverése után 1959-ben született döntés a hadsereg fejlesztéséről, beleértve a légierő csapatokat is – ekkor jelent meg például az első korszerű technikával felszerelt vadászrepülőgép.

A rendszerváltás után a különböző átszervezések eredményeként 1995. december 16-ával létrejött a Magyar Honvédség II. Repülő és Légvédelmi Hadtest, majd 1997. szeptember 1-jével megalakult a Légierő Vezérkar. Fontos mérföldkő volt, amikor a veszprémi légi irányító központ még a hivatalos NATO csatlakozás előtt 1999. március 1-jével megkezdte az egységes NATO légtér részeként a folyamatos irányítói szolgálatát immár NATO alárendeltségben. 2001. december 1-jén a Légierő Vezérkar bázisán megalakult a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság, mely 2006. december 31-ig vezette a magyar légierőt. Napjainkban ismét ez a szervezet hivatott Veszprémben a repülő csapatok, alárendelt alakulatok vezetésére.

Veszprém egyébként több szálon kötődik a magyar repüléshez, a katonai repülés egyik kitüntetett városa. 1911 júliusában, még a monarchia keretében használtak egy repülőgépet a veszprémi hadgyakorlaton. 1913-ban Veszprémben egymást érték a repülő bemutatók, a kor hírneves katonai és polgári pilótái részvételével. 1926-ban a z egykori Piarista Gimnázium növendékei dr. Ferenczy Zoltán vezetésével megépítették a magyarországi első, 12 méter fesztávú vitorlázó repülőgépet, amit Kócsag névre kereszteltek. A géppel több sikeres felszállást végeztek Veszprémben. De érdemes megemlíteni a veszprémi 101. Puma Vadászrepülő egységet, akik a többszörös túlerő ellenére is védték Magyarország légterét is.

Ugyanakkor a pilóta mit sem ér az őt kiszolgáló földi szakemberek nélkül: a műszakiak, a repülésirányítók, az ejtőernyősök, a repülő diszpécserszolgálat, a repülő meteorológusok, híradósok, radarosok, orvosok, repülőtér karbantartók, logisztikusok, a repülőtéri őrszolgálat katonái nélkül, akik híven teljesítették kötelességüket háborúban és békében egyaránt. Közülük sokan szolgálatteljesítés közben hősi halált haltak, vagy a mindennapok hősei voltak. „Rájuk emlékezünk, őket ünnepeljük, és a szolgálatból kiváltakat is, mert aktív éveikben megtették azt, amit megkövetelt a haza. Ünnepeljük a mindennapok aktív szolgálatot végző katonáit is, mert ők tartják magasra és viszik tovább a zászlót” – fogalmazott a tábornagy.

Büszkék lehetünk arra, hogy Veszprémben 30 éve létezik emlékhely a hősi halált halt magyar katonai repülősök számára, ahol ezúttal is koszorúzással tisztelegtek előttük a városi és katonai képviselők.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Az énekes madarakat lehet, a vízi madarakat tilos etetni! Az énekes madarakat lehet, a vízi madarakat tilos etetni! Kezdődik a 134. országos énekesmadár-etetési szezon, amely az első fagyok beköszöntétől ezek megszűnéséig, márciusig tart - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében. ma 11:19 Minimális áremelkedéssel indult a karácsonyfaszezon Minimális áremelkedéssel indult a karácsonyfaszezon Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz: a lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok - ismertette a múlt héten végzett felmérésének eredményét hétfőn az Agroinform.hu. ma 9:43 Átadták a Litéri Református Általános Iskola új épületét Átadták a Litéri Református Általános Iskola új épületét Aki iskolát alapít és újít fel, az bízik a jövőben - mondta a Litéri Református Általános Iskola új épületének átadóünnepségén a Miniszterelnökséget vezető miniszter. 2023. december 1. 16:16 A menhelyi állatok is örülnek a karácsonyi ajándéknak A menhelyi állatok is örülnek a karácsonyi ajándéknak A Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya a Civil Közösségi Szolgáltató Központokkal együttműködve idén is megszervezi az Adventi Civil Börzét, idén ráadásul nemcsak a rászorulók karácsonyát tehetjük szebbé, de a gazdátlan állatokét is. 2023. december 1. 14:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.