Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 9. Gergely
Veszprém
14°C
2024. május 9. Gergely
Veszprém
14°C

Így lett piacvezető nagyon hamar a Triton Life Veszprémben

2023. augusztus 4. 11:53
Van egy magánszektor Magyarországon is, ami a magánóvódák- és iskolákhoz hasonlóan az állami szolgáltatások mellett működik, mégis talán a legtöbb ember ebben érintett igazán, a verseny pedig rendkívül kiélezett itt. A magánegészségügyi központok népszerűsége egyre nagyobb, Veszprémben pedig egy közel húszéves tapasztalattal bíró szakmai csapat vetette meg lábát a Triton-csoportnak köszönhetően. Megnéztük, mit tud ez a magánegészségügyi központ, és hogyan vált nagyon hamar piacvezetővé a városban.
 

Segítségünkre dr. Illésné Szilágyi Szilvia volt, a veszprémi TritonLife régióvezetője, akivel először a Vörösmarty téri rendelőben találkoztunk. Itt összesen 21 különböző szakrendelést kínálnak a pácienseiknek, de, hogy pontosan mik ezek, arra majd később térünk rá. Először arról érdeklődtünk Szilviánál, hogy miért választotta a Triton-csoport éppen Veszprémet akkor, amikor a bővülés mellett döntöttek, hiszen a központ székhelye Budapesten van, onnan indult az a történet, ami mára az ország egyik legnagyobb magánegészségügyi hálózatává tette őket, Veszprémben pedig két helyszínen várják a pácienseket különböző szolgáltatásokkal.

dr. Illésné Szilágyi Szilviadr. Illésné Szilágyi Szilvia

„Valójában a Vörösmarty téren már régebben jelen vagyunk. Egy korábban itt működő magánorvosi központ irányítását vette át a TritonLife és hozta be a saját szemléletét, na meg kibővített portfólióját. Összesen 21 járóbeteg szakrendelést kínálunk a pácienseknek 25 szakorvossal együttműködve, a szemészettől kisebb sebészeti eljárásokon át egészen a nőgyógyászatig.” – Mesélte Szilvia a TritonLife veszprémi történetének az elejét.

És, hogy pontosan mi az a szemlélet, amit ők képviselnek, azt Szilvia röviden úgy foglalta össze, mint a legmagasabb minőség képviseletét, de nem csak a szakorvosi szinten, hanem az asszisztensek, a munkatársak, az infrastruktúra, a módszereik és technológiájuk vonatkozásában is.

A Vörösmarty téren egy korábban itt működő magánorvosi központ irányítását vette át a TritonLifeA Vörösmarty téren egy korábban itt működő magánorvosi központ irányítását vette át a TritonLife

Ezzel a TritonLife rövid idő alatt piacvezető szerepet tudott elérni Veszprémben a magánegészségügyi szektorban, aminek egyik fontos állomása volt az, amikor idén februárban megnyitották a Kistó utcában másik bázisukat, a diagnosztikai központot, ahol CT, MR és röntgen-vizsgálatokat is csinálnak.

Ez gyakorlatilag az orvoslásban a képalkotó megoldásokat jelenti. Azt a folyamatot, amikor az emberi test belsejében zajló folyamatokról képet tudnak készíteni a szakorvosok, hogy aztán ennek birtokában még hatékonyabban tudják elindítani a beteget a gyógyulás útján. Ezért a diagnosztikai központnál 11 szakorvos és 7 szakdolgozó felel, szintén a szakma krémjéből.

Ha a TritonLife márkanév nem lenne kellően meggyőző valakinek, jó visszaigazolása a megbízhatóságuknak az, hogy a veszprémi futsalcsapatot is állandó partnereik közt tudhatják, azt pedig nem kell különösebben magyarázni, hogy az élsport világában mekkora jelentősége van a gyors és pontos diagnózisnak egy-egy sérülés esetén.

A Kistó utcában CT, MR és röntgen-vizsgálatokat is csinálnakA Kistó utcában CT, MR és röntgen-vizsgálatokat is csinálnak

A TritonLife-nak szüksége is volt arra, hogy egy akkora telephelyet építsen ki magának, mint ami a Kistó utca végén található, hiszen az odatelepített eszközeik a piac legmodernebb technológiáját képviselik, ezeknek a hely-, de főleg az energiaigénye pedig nem volt biztosított a Vörösmarty téri rendelőben.

De visszatérve a járóbetegellátáshoz, Szilvia elárulta, hogy az egyik leggyakrabban keresett szakrendelésük az ortopédia, de ki lehet emelni még a bőrgyógyászatot és a szemészetet is. Éppen ezért itt is a legelismertebb szaktekintélyekkel dolgoznak együtt, olyan orvosokkal, akiknek a neve régóta jól cseng a környékbeli gyógyászatban.

„Az ülőmunka, a napi 8-10 óra a monitor előtt mára népbetegséggé tette a különböző ortopédiai problémákat, amire nekünk, piacvezető magánegészségügyi központként reagálnunk kell. Tehát amellett, hogy azoknak, akik a Triton Life-ot választják a legnagyobb odafigyelés mellett, 100%-os szakértelemmel segítenek szakorvosaink nagy hangsúlyt fektetünk a prevencióra is. A nyári veszprémi fesztiválok alkalmával már találkozhattak a Triton Life szűrőkocsijával és a jövőben is tervezünk még ilyen akciókat a megelőzés érdekében mindenféle területen.”

A Triton-csoport az országban Budapest mellett 8 városban van jelen és jelenleg a legdinamikusabban fejlődő cég a magánegészségügyi szektorban hazánkban. Szakmai csapata a SOTE szakorvosaiból állt össze, azóta pedig a vidéki helyszíneken a helyi kórházak elismert orvosai csatlakoztak hozzájuk. 2022-ben országszerte 9600 műtét végeztek és 392 000 beteg-orvos találkozás történt. Veszprémben a járóbetegellátó központjukban 21 szakrendelést kínálnak, ezek a

nőgyógyászat
várandós gondozás
ortopédia
aspircáiós citológia
belgyógyászat
belgyógyászati immunológia
bőrgyógyászat és nemi gyógyászat
bőrsebészet
diabetológia
endokrinológia
érsebészet
hasi sebészet
kardiológia
kézsebészet
labordiagnosztika
neurológia
proktológia
reumatológia
szemészet
ultrahang diagnosztika
urológia

(X)

vehir.hu
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.