Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyilvánosságra hozták a 2023. évi felsőoktatási ponthatárokat

2023. július 26. 22:55 // Forrás: mti
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat szerda este. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Budapest Parkban tartott központi eredményváró rendezvényen azt hangsúlyozta: az elmúlt tíz év legjobb felvételije a mostani.

A politikus köszöntő beszédében úgy fogalmazott: az elmúlt időszakban azon dolgoztak, hogy a 126 449 jelentkező közül a lehető legtöbben olyan egyetemekre járhassanak, "ahol minden, de minden valóra válik."

"Egy háromszázezres közösség vár benneteket, ahol a legfőbb hívószó, hogy jó egyetemistának lenni" - mondta a fiataloknak az államtitkár, majd úgy folytatta: "ti vagytok a jövő Neumann Jánosai, Rubik Ernői vagy akár Karikó Katalinjai."

Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese azt kívánta a felvételizőknek, hogy váljanak valóra az álmaik, és szeptembertől mindannyian megkezdhessék felsőoktatási tanulmányaikat a választott képzések valamelyikén.

"Lesznek nehéz pillanatok, de azokon lépjetek túl, összeszorított foggal és ököllel vigyétek végig az egyetemet az oklevélig" - buzdította az eredményre váró jelentkezőket Vanó Renáta, megjegyezve: az ország nagy része a felvételizőkkel együtt izgult az elmúlt időszakban.

Az idei általános felsőoktatási felvételi eljárásban több mint 126 ezren adtak be kérelmet. Tavalyhoz képest jelentős volt a létszámemelkedés a műszaki, mérnöki, informatikai vagy a pedagógusi szakokon. A korábbinál sokkal többen jelentkeztek a vidéki egyetemekre, és a hátrányos helyzetű régiókból is többen próbálkoztak.

A diákok 20 órától SMS-ben közvetlen értesítést kaptak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon is tájékozódhatnak a ponthatárokról, de nyomon követhetők az eredmények a Facebookon is.

Idén a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal (OH) és a HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft. a fővárosban a Budapest Parkban szervezte meg a Pont ott partit, ahol számos felsőoktatási intézmény és az OH is információs pulttal várta az érdeklődőket.

Az országban számos helyszínen szerveztek eredményváró rendezvényt, a főváros mellett Egerben, Miskolcon, Debrecenben, Pécsett, Szegeden, Győrben, Kecskeméten, Salgótarjánban is tartanak Pont ott Partit.

 

Nyitókép: A Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft. közös szervezésében megrendezett Pont Ott Parti felvételi eredményváró rendezvény résztvevői a fővárosi Budapest Parkban 2023. július 26-án. Este 8 órakor nyilvánosságra hozták a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldőlt, hogy a több mint 126 ezer jelentkező közül kik nyertek felvételt az egyetemekre. MTI/Máthé Zoltán

vehir.hu
további cikkek
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben közélet V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. ma 15:13 Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. ma 13:42 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) PROFIT-ADÓ 2006 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! ma 12:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.