Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 11. Márton
Veszprém
6°C
2025. november 11. Márton
Veszprém
6°C

A vízbázisért aggódik az LMP

2023. július 18. 13:19
A karsztvíz védelmében tartott sajtótájékoztatót kedden az LMP Veszprémben.

Gerstmár Ferenc, a párt önkormányzati képviselője és Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke két, a veszprémi ivóvízbázist veszélyeztető üggyel kapcsolatban fogalmazták meg véleményüket. 

Keresztes László Lóránt, és Gerstmár FerencKeresztes László Lóránt, és Gerstmár Ferenc

Egyfelől a Csererdő területén, a hulladéklerakónál valamint az egykori Bakony Művek területén kialakult talajszennyezésről beszéltek, melyek ügyében az állam jár el. Gerstmár emlékeztetett: áprilisban a közgyűlés nyilvánossága előtt kérdezte a fejleményekről a polgármestert, aki nem tudott új információval szolgálni. Az LMP képviselője szerint a városvezetésnek aktívabban nyomon kellene követnie a kármentesítés alakulását. 

A másik téma a márkói murvabánya területén lerakott hulladék, ami szintén veszélyezteti a vízbázist. Ezzel kapcsolatban korábban Ovádi Péter fideszes parlamenti képviselő azt nyilatkozta, hogy hulladék lerakására sem korábban, sem a jövőben nem adnak ki engedélyt a kérdéses területre. Keresztes azonban rámutatott, hogy a kormányhivatal előzetes állásfoglalásában támogatta az engedély megadását,  annak ellenére is, hogy a Bakonykarszt vezetése azt egyértelműen veszélyesnek tartotta. Az LMP-s politikus azt ígérte, felveszi a kapcsolatot Ovádival, és arra kéri majd: működjenek együtt ebben az ügyben, hogy megvédhessék a veszprémi vízbázist. 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
A termelők elhivatottsága és a látogatók lelkesedése idén is sikerre vitte a Bakony Expót Bakony Expo A termelők elhivatottsága és a látogatók lelkesedése idén is sikerre vitte a Bakony Expót Három nap, százötven kiállító, több mint harminc kísérőprogram, megszámlálhatatlan íz, illat és élmény várta a látogatókat november 7-9. között a XII. Bakony Expon a Veszprém Arénában. ma 10:44 Robotikában is a világ élvonalában az MCC diákjai Mathias Corvinus Collegium Robotikában is a világ élvonalában az MCC diákjai Kiemelkedő eredménnyel végzett az MCC-s diákokból álló magyar csapat az idei FIRST Global Challenge nemzetközi robotika versenyen. A Panamában tartott megmérettetésen Magyarország a 4. helyen végzett a világ 195 résztvevő országa között. ma 10:19 A sztyeppe rideg pusztájában, de még Afrika sivatagjában is élhetnek magyar rokonaink Mathias Corvinus Collegium A sztyeppe rideg pusztájában, de még Afrika sivatagjában is élhetnek magyar rokonaink Van egy közéleti téma Magyarországon, ami több vitát, közhelyet, elvarratlan szálat tartogat, mint bármelyik másik, beleértve a belpolitikát is. A magyar identitásnak, a magyarság eredetének kutatása ma már régen meghaladta a finnugor iskolát, de még mindig a sötétben tapogatózik a történész szakma, amikor őseinknek, a keleti magyaroknak a leszármazottjait keresik. Dr. Margittai Gábor, a Magyar Összetartozás Intézetének igazgatója nem levéltári anyagokat bújja, hanem kontinenseken kel át, hogy válaszokat találjon. Az útja pedig nemcsak Ázsiába, de Afrikába is elvezette magyarok után kutatva. Erről tartott előadást nemrég Veszprémben. ma 17:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.