Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
1°C
2023. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
1°C

Indul a Mozdulj Balaton! szabadidős programsorozat

2023. június 23. 20:34 // Forrás: MTI
Az idén 20. alkalommal rendezik meg a Mozdulj Balaton! nyári szabadidős programsorozatot, amely a nulladik napon, június 24-én kezdődik és tíz héten át tart 35 tóparti település 41 strandján - közölte a főszervező az MTI-vel pénteken.

Ács Lajos elmondta, a nyári főszezon hétvégéire szervezett sportesemények az elmúlt években évi 32-39 ezer résztvevőt vonzottak. Idén a programkínálat bővítésével is szeretnék a Balaton-parti települések lakóit és a szabadságukat ott töltő fiatal és idősebb korosztályt nagyobb arányban bevonni az aktív kikapcsolódásba - tette hozzá.

Az újdonságok közé sorolta azt a tizenkét kiemelt "strandsport" eseményt, amelyen a jól ismert strandlabdarúgáson, -kézilabdán, -röplabdán kívül megismerhető lesz a strandrögbi, a korfball, a tchoukball, több helyszínen pedig aquafitness programokkal is találkozhatnak majd a strandolók.

Az idei programsorozat a nulladik napon "női sportnappal" kezdődik. Két országos sportági szakszövetség strandsport eseményéhez kapcsolódva Balatonlellén, a Napfény strandon strandfutball-, Vonyarcvashegyen, a Lido strandon strandkézilabda találkozót rendeznek női csapatok részére. Balatonalmádiban a Wesselényi strandon pedig több sportági eseményen is részt vehetnek az érdeklődők.

Fotó: mozduljbalaton.hu (archív)Fotó: mozduljbalaton.hu (archív)

A folytatásban, július elsejétől augusztus huszadikáig, szombatonként (helyenként vasárnaponként) 41 strandon várják a pihenő idejüket aktívan eltölteni, sportolni szándékozókat. Augusztus 26-án Vonyarcvashegyen rendezik meg a "nyárbúcsúztató" sportnapot, amelyen a programban részt vevő települések csapatai mérkőznek meg egymással.    

A Mozdulj Balaton! vízben és szárazföldön kihelyezett sporteszközeit a programnapokon kívül is bárki használhatja - hangsúlyozta Ács Lajos.

Kitért arra is, hogy a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) szabadidősport eseménysorozatát idén - a korábbi évekhez hasonlóan -  19,5 millió forintos költségvetéssel tervezték. A részt vevő települések csaknem 5,5 millió forintos befizetéseiből fedezik a strandi szervezők megbízási díjait. A BFT 5 millió forinttal támogatja a program lebonyolítását, találkozók szervezését, díjak beszerzését.

A sportprogram eseményeiről, helyszíneiről, időpontjairól júliustól a www.mozduljbalaton.hu közöl részleteket.

vehir.hu
további cikkek
Július 27-én lesz a 2024-es Hervis Balaton-átevezés szabadidősport Július 27-én lesz a 2024-es Hervis Balaton-átevezés A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) jövőre július 27-én rendezi meg a hetedik Hervis Balaton-átevezést, amelyre február elsejétől lehet majd nevezni. tegnap 21:56 Adventi tájfutás és adománygyűjtés szabadidősport Adventi tájfutás és adománygyűjtés A Veszprémi Honvéd SE december 3-án 10.30 és 12.00 között jótékonysági futást rendez a Veszprémi Családsegítő számára, ahova minden érdeklődőt szeretettel várnak. 2023. november 30. 22:39 Kétmillió forintnyi sportfejlesztés az iskolákban szabadidősport Kétmillió forintnyi sportfejlesztés az iskolákban A közel 4500 résztvevővel lezajlott Valeo-Rotary Futónap eredményei alapján 2 millió forint értékben adott át hasznos sporteszközöket a Rotary Club Balatonfüred-Veszprém és a VEDAC november 28-án, a Városi Stadion futófolyosóján. Az októberben megrendezett, a VEB2023 által is támogatott „Fuss az Iskoládért!” programon a létszámarányosan legtöbb diákot megmozgató Veszprém vármegyei iskolákat díjazták. 2023. november 30. 22:30 Több mint háromezren búcsúztatták az őszi futószezont a Balatonnál szabadidősport Több mint háromezren búcsúztatták az őszi futószezont a Balatonnál A hideg és szeles időjárás ellenére több mint háromezren búcsúztatták az őszi futószezont a 20. Jysk Balaton Maraton és félmaratonon. 2023. november 19. 21:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.