Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Iszonyatos vizet hoz magával a Hernád

2010. június 5. 11:23 // Forrás: MNO
Tengerként hömpölyög a Bódva, soha nem látott vizet visz magával a Hernád – jelentették éjszaka a helyszínről.

Iszonyatos vizet hoz magával a Hernád, talán még soha nem látottat – jellemezték a helyzetet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gesztely lakói szombat reggel. A Hernád menti település hídját már lezártak, az átkelő mentén lévő házak vízben állnak, megroggyantak, bármely pillanatban összedőlhetnek.

A Hernád mint egy tenger, sok helyen már átbukott a homokzsákokkkal magasított, erősített gáton, a víz a hídnál a kerítések tetejét nyaldossa, nem sok hiányzik ahhoz sem, hogy már ne csak a híd alatt, hanem azon is hömpölyögjön. A településre reggel hét óra után katonák érkeztek, a levegőben helikopter köröz. Homokot szállítanak, mobil vécéket helyeznek el több helyütt.

Számos út továbbra is járhatatlan az árvíz miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – közölte a közútkezelő társaság megyei ügyelete. Miskolc határában továbbra is le van zárva a 3-as számú főút csomópontja, az M30-as autópálya lehajtója. A borsodi megyeszékhelyet csak óriási kerülővel, Sajólád–Sajópetri–Kistokaj felé lehet elhagyni északkelet felé, azoknak is erre kell kerülniük, akik Sátoraljaújhely, illetve Kassa felől érkeznek.

A Hernád áradása miatt megközelíthetetlen személyautóval Halmaj, Kiskinizs, Nagykinizs, Hernádkércs, Felsődobsza, a Bódva áradása miatt pedig Rakacaszend, Tornabarakony, Tornaszentandrás. Lezárták az Ond és Rátka, a Köröm és Girincs, valamint a Nagykinizs és Szentistvánbaksa közötti utat, Felsőzsolca belterületén a városon átvezető utat, s szünetel a teherforgalom a magyar–szlovák határon. A Bódva áradása miatt nem lehet közlekedni egyebek mellett Szendrőlád és Edelény között.

Az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője szerint a legtöbb embert, mintegy kétezret Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kellett kitelepíteni.

A védekezésben országosan mintegy 12 ezren vesznek részt, közülük tízezren Borsodban dolgoznak. A védekezők egyharmadát a lakosok teszik ki, kétharmada pedig valamilyen szervezethez (rendőrség, tűzoltóság, katonaság) tartozik, vagy önkéntes.

A vályogból épült házak már dőlnek össze az óriási árvíz miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben, a város egyik részét – ahol korábban áttört a Bódva – már teljesen birtokba vette a folyó. Szombat délelőtt csónakkal járják körbe az utcákat, hogy azokat, akik esetleg még benn maradtak a házukban, ki tudják menekíteni. Hasonlóképp menekítik a rémült állatokat is. A Császati útig, a Rákóczi útig bezárólag a terület a Bódva töltésétől, a Bódva út környékétől víz alatt van. A folyó a Kővágó kishídnál akkora, mint a Duna – mondta az MTI-nek egy védekező, kikiabálva a csónakból. Molnár Oszkár független polgármester közölte: amit még meg lehet tenni, megteszik, a település bal oldali részét mentik. Az egyik társaság épületének már két fala kidőlt, az épület hamarosan összedől.
 

vehir.hu
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.