Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C

Először tartottak juniálist a Cholnoky-n

2023. június 10. 11:00
Idén először, de a tervek szerint nem utoljára tartották meg a Cholnoky juniális nevű programot a földrajztudós Cholnoky Jenőről elnevezett városrészben. A Cholnoky kerekasztal szervezésében nem csak interaktív programokkal készültek, hanem egyidejűleg kihirdették a korábbi városrészi rajzpályázat végeredményét is.

Ez volt a Cholnoky kerekasztal első olyan nagyszabású rendezvénye, amit nyárra datáltak a városrész civiljeiből és intézményvezetőiből összeállt egyesület tagjai. Korábban már két alkalommal nagy sikerű karácsonyi programokkal is színesítették a Cholnoky-lakótelep életét, de juniális eddig nem volt még.

Pénteken a városrészi iskola előtti parkban gyűltek össze az emberek, ahol több interaktív programmal is készültek a szervezők, mindezt a helyi lakosokra alapozva és rájuk szabva.

Ahogy a helyszínen Sótonyi Mónikától, a városrész önkormányzati képviselőjétől és a Cholnoky kerekasztal megálmodójától megtudtuk, két helyi amatőr művész is kitelepült a rendezvényre, Suba Erika a papírfonás rejtelmeit mutatta be, míg Szabó Bogival szárazvirág dekorációkat csinálhattak a kicsik és nagyok.

De ott volt a Laczkó Dezső Múzeum is, aki eredeti régészeti leleteket mutatott be az érdeklődőknek, a DEMO Egyesület tagjaival pedig papírsárkányt készíthettek a gyerekek. Rajtuk kívül a kerekasztal a szervezés mellett egy olyan kreatív programelemmel is készült, ahol a városrész zászlaját lehetett kiszínezni a gyerekeknek.

A helyi vonalat erősítve fellépett a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió csapata, de volt fitnesz-bemutató is, valamint nagy sikert aratott Ruzsin Ákos, a Pannon Várszínház ifjú tehetsége, aki gyermekkora ellenére felnőttes magabiztossággal állt ki énekével a péntek délutáni eseményen a közönség elé.

Ott, ahol Sótonyi Mónika köszöntőjében elmondta, 2019-ben azért hívták életre a városrészi kerekasztalt, hogy közösen találjanak ki és valósítsanak meg olyan eseményeket, amiken mindenki kikapcsolódhat és közelebb hozza egymáshoz az itt élő embereket. Habár ezt a törekvésüket a világjárvány némileg visszavetette, mostanra mégis révbe értek és a karácsonyi, valamint tavaszi programjaik után immáron a juniálist is meg tudták szervezni.

Az eseményen jelen volt Porga Gyula polgármester is, aki beszédében kiemelte, hogy a nagy városi rendezvények mellett fontos, hogy legyenek olyan kisebb közösségi alkalmak is, amikor szűkebb körben, egy-egy városrész lakói találkozhatnak egymással. Mint fogalmazott, ez az összetartó erő, amit a Cholnoky-n is építenek segít a nehezebb időszakokat is átvészelni.

A polgármesternek viszont nem csak protokolláris szerepe volt a juniálison. Sótonyi Mónikával és a szervező egyesület tagjaival közösen ő adta át annak a rajzpályázatnak a díjait, amit korábban hirdetett meg a kerekasztal a helyi iskolában és óvodában. A téma Cholnoky Jenő munkásságához kapcsolódva „Az én Balatonom” volt, amire összesen 158 pályamű érkezett be, ezeket egyébként meg lehetett tekinteni a téren. A díjakat három korcsoportban, óvodás, kisiskolás és felső tagozatosban adták át, mellette pedig különdíjakkal is készültek, de közös volt a pályamunkákban, hogy mindegyiket helyi kisgyermek készítette.

Az eseményen Sótonyi Mónikától megtudtuk, ezzel nem ért véget a Cholnoky kerekasztal idei munkája, további hasonló jó hangulatú eseményekkel készülnek még 2023-ban.

Hajas Bálint
Szalai Csaba
további cikkek
Adatrögzítői képzés zárult a börtönben Adatrögzítői képzés zárult a börtönben Harminckét fogvatartott teljesítette a Veszprémi Szakképzési Centrum által szervezett adatrögzítői képzést a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A tanfolyam zárásaként hétfőn osztották ki a bizonyítványt a vizsgát sikeresen teljesítőknek.  tegnap 16:20 Ezt látta a rendőrségi drón a veszprémi utakon kék fény Ezt látta a rendőrségi drón a veszprémi utakon Veszprém vármegye útjain a rendőrök folyamatosan ellenőrzéseket tartanak a szabályszegő sofőrök kiszűrése érdekében. Munkájukat pedig sokszor a levegőből drón is segíti. Most egy videóban megmutatták, hogy hányféle szabálytalanságot sikerült lefülelniük így, amiknek meg is lett az eredménye a járművezetőkkel szemben. tegnap 15:57 Országos sikereket értek el a Deák diákjai Országos sikereket értek el a Deák diákjai A Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola tanulói a közelmúltban kiemelkedően szerepeltek a Bendegúz nyelvészverseny és matematikaverseny országos döntőjében. tegnap 13:47 A lehetőség évada lesz a 2024/2025-ös a Veszprémi Petőfi Színházban A lehetőség évada lesz a 2024/2025-ös a Veszprémi Petőfi Színházban Kedd délután hivatalosan is bejelentették a következő, 2024/2025-ös évad előadásait. Ismét izgalmas repertoárral készül a teátrum, de a kialakult igény miatt nagyon sok korábbi előadás is műsoron marad. Nagy-Kálózy Esztert is láthatjuk majd, csak úgy, mint Őze Áron rendezését. tegnap 22:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.